Sok év után ismét a Microsoft a világ legértékesebb cége

tech
2018 november 24., 06:58
comments 76

Közel egy évtized után pénteken a Microsoft visszaszerezte első helyét a világ vállalatai között a forgó részvények értéke szerinti rangsorban. A héten ugyanis az Apple piaci értéke 749,75 milliárd dollárra változott, míg a Microsofté 751,8 milliárdra. 

Az idei év elsőfelét főleg az Amazon és az Apple versenyfutása jellemezte, de az év vége a Microsoft megerősödéséről szólt. Többek között azért, mert a befektetők egyre bizalmatlanabbak az újgenerációs techóriásokkal, a FANG-nak nevezett négyes, azaz a Facebook, Apple, Netflix és Google teljesítményével, illetve nem elég gyors növekedésével. 

Elemzések szerint a befektetők úgy ítélték meg, hogy a következő időszakban a felhőszolgáltatások és a szoftverek piaca virágozhat, ezen a téren pedig jó kilátásai vannak a Microsoftnak. A Google és a Facebook ellen pedig egy sor adatkezelési eljárás indulhat, mely szintén rontotta a befektetők bizalmát.

Az Apple részvényeire az utóbbi években jellemző volt, hogy felalá ugrálnák, de az utóbbi időszakban leginkább csak szabadesést tapasztalni: míg néhány hónapja még 207 dolláros részvényárfolyamával az Apple lett a világ első ezermilliárd dolláros vállalata, mostanra jelentős zuhanás történt, többek között az iPhone-ok piacának állítólagos visszaszorulása miatt. 

Ez vezetett ahhoz, hogy a Microsoft megelőzte az Applet, amely hosszú éveken át volt előttük. Igaz, mindezek ellenére az Apple jóval több profitot termel, mint a többi versenytársa, és nem nehéz elképzelni azt sem, hogy csak rövid időre történt most trónfosztás. (Yahoo)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.