Izrael nagykövete megdöbbent és aggódik a Figyelő eheti címlapja miatt

POLITIKA
2018 november 30., 08:06
comments 208

Az izraeli nagykövetség Facebook-oldalára került fel a bejegyzés, mely szerint Izrael állam nagykövete felhívta a MAZSIHISZ elnökét, Heisler Andrást, hogy kifejezze személyes aggodalmát és megdöbbenését a Figyelő hetilap címlapjával kapcsolatban.

link Forrás

A bejegyzés szerint a "nagykövet elmondta, hogy a címlap nem mulasztotta el, hogy burkolt és szégyenletes célzást tegyen". A nagykövet meggyőződése, hogy mindenkinek el kell határolódnia ettől.

A Figyelő ezen a héten ezzel a címlappal jelent meg:

Érdekesség, de ez lehetett az utolsó olyan lapszám, ami még egyértelműen Schmidt Mária tulajdonlása idején készült, mivel a lap a héten beolvadt a fideszes médiaholdingba

A cikk megszületésének hátterében alighanem az állhat, hogy egyelőre több év várakozás után sem nyílik meg a Sorsok Háza múzeum, elsősorban a Mazsihisz és Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatójának és a Figyelő tulajdonosának vitája miatt. Szeptemberben a kormány átadta a múzeumot egy másik zsidó egyháznak, a chábád irányzatot képviselő EMIH-nek, ami kész a jó együttműködésre Schmidt Máriával. A múzeumot jövőre szeretnék megnyitni.

A múzeum sorsával részletesen foglalkozott pár napja a CNN is, akkor arról írtak, hogy elismert holokausztkutató történészek attól tartanak, hogy a múzeum kicsinyíteni fogja Magyarország szerepét a zsidók deportálásában és üldözésében. Idézik viszont Köves Slomót, az EMIH vezetőjét is, aki szerint ezek az aggodalmak kicsit korainak, tekintve, hogy a kiállítás előkészítése még mindig folyamatban van. A CNN megkereste Schmidt Máriát is, de ő nem akart nyilatkozni. Kovács Zoltán kormányszóvivő a lapnak azt mondta, a Sorsok Háza megnyitásával addig fognak várni, amíg nincs „konszenzus” a kiállításról.

Szeptemberben Robert Rozett, a Jad Vasem múzeum könyvtárának igazgatója, aki a magyarországi holokauszt elismert kutatója, élesen bírálta a koncepciót

Javítás: a cikkben korábban azt írtuk, hogy a Figyelő Schmidt Mária és Ungár Péter tulajdonában van, viszont a héten ez a lap is beolvadt a gigantikus fideszes médiaholdingba, így valójában már nem, ezért elnézést kérünk. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.