Szerdán két közlemény számolt be a jobboldali magyar média totális átalakításáról. Előbb a Mészáros Lőrinc-féle Talentis Goup Zrt. jelentette be, hogy több céget megvásárolt a magyar médiapiacon, és mindet a nyár végén életre hívott Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak adományozza.
A folyamat első lépéseként a Mészáros féle Mediaworks megvásárolta
Ezután a Mediaworks - immáron a teljes megyei lappiaccal zsebében - az Echo TV Zrt.-vel együtt beolvadt a Talentis Group-ba, majd Mészáros a komplett csomagot odaajándékozta az alapítványnak.
Nem sokkal később az alapítvány megköszönte az első blikkre nagyjából 20-25 milliárd forintos gesztust, és bejelentette, hogy ezzel egyidőben további jelentős
felajánlásokat fogadott be. Többek közt csatlakozott az alapítványhoz
azaz néhány óra alatt majdnem a komplett kormányzati média egyetlen alapítvány birtokába került.A tulajdonosok november végéig kaptak időt, hogy levezényeljék az átadás-átvételt, és ezt időben teljesítették is.
A totális központosítás oka az, hogy a miniszterelnök elégedetlen volt a cégek gazdálkodásával, rengeteg pénz folyt ki a rendszeren ellenőrizetlenül, és egy kézben a médiumok politikai felügyelete is egyszerűbbé válik.
A gigantikus médiabirodalom tervéről a 444 írt először, lehetett számítani arra, ami szerdán meg is történt. De így is félelmetes látni, ahogy vezényszóra a magyar médiapiac fele tálcán nyújtja át, és ajánlja fel korábban megkapott portékáit a „nagy közös cél” érdekében.
Nem jelent kivételt Mészáros Lőrinc sem, aki a többi fideszes nagyemberhez hasonlóan gyakorlatilag média nélkül marad, egyedül Andy Vajna tarthatott meg egy rádióállomást, a Rádió 1-et. Korábban elterjedt, hogy Habony a 888-at kívül tarthatja körön, de végül a komplett Modern Media kiadó is az alapítványhoz került. A TV2 hiányzik még a sorból, de ott a cég mérete és a kusza szerződések miatt nem is várható gyors megoldás.
„A tulajdonosváltással összefüggésben az érintettek a Gazdasági Versenyhivatal eljárását kezdeményezik”
- áll még a közleményben és erre érdemes is lesz figyelni, mert a demokratikus világban még olyan nem történt, mint ami szerdán a magyar médiában.
Egy kézbe került az összes megyei napilap, az ország legolvasottabb híroldala, több közéleti hírportál, a második legolvasottabb bulvárlap, a hatóságilag egyetlen nagy mennyiségben terjeszthető ingyenes újság és két országos hírtelevízió. A médiapiac részpiacain is jelentős koncentrációk jönnek létre, nem beszélve a nyilvánosság egészét.
Már ősz elején az terjedt, hogy a kormány egy nonprofit alapba kívánja terelni az összes befolyása alatt álló médiavállalatot. Versenyjogi tekintetben ennek azért lehet jelentősége, hogy
mivel Mészáros Lőrinc és az összes fideszes intéző megszűnt tulajdonos lenni, az alapítvány esetében elképzelhető, hogy nem áll meg a túlzott piaci befolyás kategóriája. Az alapítvány a közleményében azt állítja, hogy tevékenysége „a rádiós- és televíziós médiaszolgáltatásra, online tartalomszolgáltatásra és nyomtatott sajtótermékek kiadására terjed ki, és piaci részesedésük 20 százalék alatti”.
Hogy ezt milyen kalkuláció alapján és mely piaci területekre érti az alapítvány, nem derül ki. A túlzott piaci befolyás kategóriája ugyanis egyes részterületekre - megyei lapok, televíziós- és rádiós piac, napilap, hetilap stb. - is értendő, nem kizárólag a komplett nyilvánosságra. Márpedig ha csak a megyei lappiacot nézzük, ott kapásból 100 százalékos lett az alapítvány befolyása.
A kuratórium működtetésének irányítására Liszkay Gábort, a Mediaworks vezérigazgatóját, a kormányzati média ma legbefolyásosabb figuráját, Simicska Lajos egykori első számú emberét kérték fel.
A testület tagja még Varga István (ex-MDF, Fidesz), Bajkai István (az Orbán-család volt ügyvédje, jelenleg fideszes országgyűlési képviselő) és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ - a kormány által finanszírozott civil szervezet - elnöke.
Liszkay korábban bejegyezte a Média Fundamentum Nonprofit Zrt.-t is, amelynek alighanem a vállalatok kezelésében lesz szerepe, de erről a közleményekben nem esett szó.
Liszkay 25 éve van a médiában, elég jól ismeri a fideszes médiakádereket, és mivel kifejezetten Orbán kérésére lépett le a Nemzettől a G-napon, nem kötődik az elmúlt években felfejlődött pénzügyi és politikai körökhöz sem. A kommunikációs miniszter, az állami hirdetésekért felelős Nemzeti Kommunikációs Hivatalt felügyelő Rogán Antal sem túl boldog megerősödése miatt.
Liszkay munkáját a rádiós piac összeabroncsozásában Turi Árpád a Mediaworks Hungary Zrt. értékesítési és marketingigazgatója, a hírtelevíziók összefésülésében pedig Vaszily Miklós, az Echo TV vezérigazgatója segíti.
A legérdekesebb a most kialakult új struktúrában az, hogy kísértetiesen hasonlít ahhoz, ahogy a magyar kormánypárti-fideszes nyilvánosság néhány éve kinézett. Akkor szinte minden befolyásos lap és csatorna Simicska Lajos kezében kapcsolódott össze. Miután benne megingott a bizalom, a kormányfő több, egymással nagyjából egy erőt képviselő pénzügyi kör között osztotta szét a javakat. A birodalom idő közben hatalmasat nőtt, és most újra egy kézben összpontosul.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.