Pert vesztett a BKK, ki kell adniuk, hányan utaznak az éjszakai járatokon

2018 december 1., szombat 17:36
123

A Közlekedő Tömeg egyesület tavaly gondolt egyet, és mivel úgy látta, hogy a főváros éjszakai közlekedése nem fejlődik, nekiállt egy egy fejlesztési javaslat kidolgozásának. Ehhez viszont szükséges lett volna néhány alapvető adat, például az egyes járatok utasszámai.

Ezek, ahogy azt a bíróság is kimondta, közérdekű adatok, de az igénylés teljesítése elől a BKK különféle módokon igyekezett kitérni.

  • A törvényi határidőn belül nem is válaszolt,
  • utána pedig azt közölte, hogy az egyébként elektronikus módon tárolt adatok kiadása akkora munkaerő-ráfordítás igényel, hogy csak 1 millió 397 ezer forintot muszáj kérniük a civilektől.
  • A Közlekedő Tömeg először a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, amely megállapította a jogsértést, de a BKK ennek ellenére sem adta ki az adatokat.
  • Ekkor a TASZ segítségével beperelték a céget, és első fokon meg is nyerték, de a BKK továbbra sem adta ki az adatokat, inkább fellebbezett.
  • Most viszont másodfokon, jogerősen is a civileknek adott igazat a bíróság,így a jogerős ítélet értelmében a cégnek az utasszámokat 15 napon belül át kell adnia.

A BKK élére az elektronikus jegyrendszer körül kialakult botrány miatt új vezető kerül – bízunk benne, hogy nyitott lesz egyesületünk javaslataira, építő kritikáira - zárja közleményét az egyesület.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt