Ferenc pápa: Az egyháznak nem kellenek a meleg papok

vallás
2018 december 02., 11:27
comments 372

Melegnek lenni egyfajta divat, amire a katolikus papok is fogékonyak lehetnek - mondta Ferenc pápa egy interjúban, ami egy most piacra került könyvben jelent meg. A pápa szerint „a homoszexualitás egy nagyon komoly ügy, amit már az elején tisztázni kell a jelöltekkel”, a papi rostán mégis átjutó melegeknek pedig azt javasolta Ferenc, hogy szigorúan tartsák be a cölibátust, vagy lépjenek ki az egyházból.

„Jobb lesz nekik távozni, mint kettős életet élni”

- mondta, mivel szerinte az ilyen vágyaknak nincs helye a papi életben.

Ferenc pápa korábban több gesztust is tett a homoszexuálisok felé, de ezek csak a hívők szintjén jelentkeztek, a klérus szintjén nem. Ez érthető is, a katolikus egyház változatlanul bűnnek tartja a homoszexualitást. (Guardian via hvg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.