Nem a rendőrökkel összecsapó tüntetők, hanem a békésen tiltakozó tízezrek jelentik az igazán nagy kihívást Macronnak

Hétfőn a politikai színtéren folytatódott az a tűzoltás, ami szombaton még a párizsi belváros utcáin zajlott: akkor a tüntetők által felgyújtott autókat és épületeket kellett oltaniuk a tűzoltóknak, míg most a kormány próbált meg úrrá lenni valahogy a helyzeten, amit a harmadik hete tartó, nagy tömegeket megmozgató tüntetések teremtettek.

Abban minden beszámoló egyetért, hogy Emnnauel Macron államfőt és kormányát készületlenül érték a tüntetések, melyek aztán szombaton a francia fővárosban egy évtizede nem tapasztalt erőszakhoz vezettek. 

Hétfőn Edouard Philippe miniszterelnök az ellenzéki pártok vezetőivel tárgyalt, de egyelőre még nem látni, hogy a kormány milyen lépéseket tervez, hogy elejét vegye a további tiltakozásoknak. 

Fotó: ABDULMONAM EASSA/AFP

A magukat a láthatósági mellények nyomán sárga mellényeseknek (gilets jaunes) nevező tüntetők három hete szerveznek hétvégente százezres tömegtüntetéseket, hétközben pedig helyi útblokádokkal lassítják az ország közlekedését. 

A megmozdulásokat a kezdetektől komoly médiafigyelem követte Franciaországban, a most hétvégén tapasztalt erőszak után pedig már a kormány és az államfő is másképp viszonyul a tüntetésekhez: Macron heteken át tartó kivárás után hajlandó találkozni a tüntetések szervezőivel, és egyben azt kérte tőlük, illetve az ellenzéki pártok vezetőitől, hogy tegyenek meg mindent a kedélyek lecsillapításáért. 

Marcon utalt arra, hogy a hétvégi párizsi erőszakot nem hagyományos tüntetők, hanem "hivatásos" felkelők szították. Ezt a felvetést erősítette meg a párizsi főügyész is, amikor arról beszélt, hogy a rendőrséggel összecsapó tömegből letartóztatott emberek főleg harmincas éveiben járó férfiak voltak, akik kifejezetten azért jöttek a fővárosba, hogy a rendőrséggel összecsaphassanak, miközben azt állították, hogy a sárga mellényesek közé tartoznak. 

Fotó: ALAIN JOCARD/AFP

Az elmúlt két hétvége eseményei is azt mutatták, hogy a sárga mellényes tömeg jelentős része, több tízezer ember, békésen tüntetett, és csak egy pár ezer fős csoport csapott össze a rendőrökkel. Ugyanakkor ezen a szombaton már Párizson kívül is előfordultak erőszakos összecsapások, Puy-en-Velay városában például rövid időre lángra kapott a rendőrőrs, Tolouse városában pedig több tucatnyi rendőr sérült meg. 

Rég nem a benzinről szól

A tüntetések kezdetben elsősorban az emelkedő üzemanyagárakról szóltak: csak idén a dízel ára 23 százalékkal, a benziné pedig 14 százalékkal drágult az olajár emelkedése miatt, és a kormány jövő év elejétől tovább drágítaná az üzemanyagokat egy környezetvédelmi adó bevezetésével. 

Fotó: NICOLAS TUCAT/AFP

Ez pedig felháborította azokat a franciákat, akik leginkább rá vannak szorulva autóikra, és akiknek költségvetését épp a legérzékenyebben érinti a drágább benzin: azaz a vidéki kisvárosokban élőket. De a benzinre kivetett adó a jelek szerint csak az utolsó csepp volt sokak poharában, és hamar felszínre kerültek egyéb problémák is, melyek mind a vidéki településeken élők megélhetéséhez kapcsolódnak.

A New York Times tudósítója végigjárt olyan településeket, ahonnan a helyiek több száz kilométert utazva Párizsba mentek tiltakozni. Olyan pár ezres és tízezres kisvárosokról van szó, melyek ritkán merülnek fel témaként a francia politikai életben, és ahol a helyiek úgy érzik, senki nem foglalkozik a gondjaikkal. 

Pedig gondjuk van bőven, és ezek anyagi természetűek: sokan alig tudnak kijönni hó végéig a pénzükből, választaniuk kell, hogy éppen melyik csekket fizetik be, és melyikkel várnak inkább egy hónapot. Nem mélyszegénység ez, hanem egy állandó, szűnni nem akaró gazdasági kiszolgáltatottság, amely lehetetlenné teszi az előretervezést és akár egy pillanatnyi megnyugvást is. 

Nem véletlen, hogy a lapnak nyilatkozó helyiek is leginkább a stressz és a feszültség fogalmai felől írták le, amit megélnek: minden egyes hónap vége annak számolgatásával telik, hogy vajon lesz-e mit enniük az utolsó pár napban.

Ennek a gazdasági bizonytalanságnak a folyamatos megélése az, ami leginkább összeköti a tüntetőket, akik között találni buszsofőrtől rakodómunkáson át egykori közszolgáig, építkezéseken dolgozóktól ápolónőkig gyakorlatilag mindenkit, akiket hagyományosan a kékgalléros foglalkozásokat űzők közé szokás sorolni. A megszólaltatott tüntetők visszatérő állítása, hogy ők sosem vettek részt korábban politikai megmozdulásokon, de most eltört náluk valami. 

Ez pedig érezhetően fokozza a zavart az országban, ahol egyáltalán nem számít ritkaságnak a kormány intézkedései elleni komoly fellépés, de ezeket jellemzően pártok és a szakszervezetek szervezték meg. 

Elemzők szerint két tényező is akad, ami jelentősen megnehezíti Macron számára, hogy kezelje a helyzetet. Az egyik, hogy az elnöknek nincs igazi politikai bázisa: mozgalma mögött, amely a 2017-es elnökválasztásra állt össze, nincs valós társadalmi beágyazottság, főleg a vidéki, nagyvárosoktól távol eső területeken. 

Másrészt pedig a francia gazdaság nem teljesít jól, ami tovább élezi az alsó-középosztály problémáit: a gazdaság ugyan nő, de nagyon lassan, és ennek a növekedésnek jelentős része a városi centrumokba összpontosul. Macron ebben a helyzetben kezdte el megvalósítani reformprogramját, amely többek között megkönnyítette a munkavállalók felvételét és kirúgását, illetve gyengítette a szakszervezeteket

Ráadásul Macron hivatalba lépése óta több olyan adóváltoztatás is történt, amely a leggazdagabb franciák zsebében hagyott több pénzt, miközben a jóléti kiadások nem növekedtek. Ez pedig csak tovább növelte az amúgy is megugró egyenlőtlenségeket: egy friss kutatás szerint az elmúlt két évtizedben a leggazdagabb franciák vagyona megtízszereződött, míg egy átlagos francia család vásárlóereje 440 euróval lett kevesebb a 2008-as válság óta. Macron így a tüntetők szemében a gazdagok elnöke lett, és a sárga mellényesek ügyének támogatottsága kifejezetten magas, tízből hét francia támogatja őket egy friss felmérés szerint. 

Kik ők és mit akarnak? 

A helyzetet csak bonyolítja, hogy a sárga mellényesek egy alulról és főleg a közösségi oldalakon szerveződő mozgalom, világosan kijelölt vezetők és szóvivők nélkül, ez pedig nehezíti a kormány számára, hogy párbeszédbe bonyolódjon velük. November végén a mozgalom megnevezett ugyan nyolc nemzeti szóvivőt, de azonnal akadtak a tüntetők között, akik nem voltak elégedettek a kinevezettekkel. Mindenesetre ők lettek azok, akik tárgyalhatnak a követeléseikről a kormánnyal. 

Követelésük pedig bőven akad, az adók általános csökkentése mellett a közügyekbe történő nagyobb beleszólási lehetőséget akarnak, tovább olyan célokat fogalmaztak meg, mint a helyi és nemzeti szintű népszavazások gyakoribbá tétele, a munkahelyteremtés támogatása, a nemek közötti gazdasági egyenlőség elősegítése vagy a minimálbér emelése. A hétvégén kiadott közleményük még részletesebb követeléseket tartalmazott, a hajléktalanság felszámolása, progresszív adórendszer, a képviselői fizetések átlagbérhez rögzítése, a határozatlan idejű munkaszerződések támogatása, bérplafon bevezetése vagy a vasútvonalak, posták, iskolák bezárásának leállítása szerepelt köztük. 

Az elsőszámú követelés persze a tervezett benzináremelés eltörlése, a kormányszóvivő, Benjamin Griveaux szerint ugyanakkor apró gesztusokkal csak a szőnyeg alá söpörnék a problémákat, és hasonlóan az elmúlt 30 évhez, nem kezdenének semmit a mélyebb, strukturális problémákkal.  

Macron korábban többször fogadkozott, hogy nem fog utcai megmozdulások miatt változtatni politikáján, de a sárgamellényesek minden eddiginél komolyabb kihívást intéztek kormányprogramja ellen. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy milyen irányba haladnak majd a történések Franciaországban, kérdés például, hogy a tömegtüntetésről leváló, erőszakos csoportok tettei hogyan alakítják a sárgamellényes mozgalom megítélését a franciák között, ahogy az is, hogy lesz-e esetleg olyan ellenzéki párt, amely képes lehet valahogy a saját maga előnyére fordítani az eseményeket. 

Az elitellenes hangok felerősödésének nyertese lehet például jövő évi EP-választásokkor a Marine Le Pen vezette szélsőjobboldal, annak ellenére is, hogy helyszíni riportokból tudni, a sárga mellényt viselő tüntetők között a legkülönfélébb politikai és világnézeti meggyőződésű emberek alkalmi szövetsége áll.

És ugyan Macron is egy alulról építkező, az emberek véleményét becsatornázó kampánnyal futott neki a 2017-es elnökválasztásnak, az idei események világosan mutatják, hogy megválasztásával a franciák ellenérzése a politikai elittel szemben nem csökkent. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.