Kövér: Magyarországon nagyobb mértékben érvényesül a sajtó színessége mint a remek nyugati demokráciákban

A Magyar Katolikus Rádiónak adott mélyinterjút szerdán az Országgyűlés elnöke, Kövér László, akit alaposan megmozgattak a mikrofon mögött, a mindennapi politika (migráció, bevándorlás stb.) mellett szokás szerint az elmélyültebb, ideologikus témákról (bevándorláspártiak, liberálisok, hülyeségbeszélők) is kérdezték. 

Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Rögtön az elején elárulta, mi történne, ha a bevándorláspártiak megnyernék 2019-et, leszögezte: 

„Nagy baj lenne”. 

Kövér szigorú volt ugyan, de optimista: szerinte pozitív tendenciák látszanak Európában, az emberek látják Nyugat-Európában is, hogy az elitek lebecsülik őket, és olyan európai eredményekre számít, ami után a magyarokat nem bántják majd annyira a Brüsszelben, mint manapság.  

Szerinte a hagyományos pártok jobbról balról összefonódtak, eggyé váltak - helyettük azok nyernek majd 2019-ben, akik látják a problémákat, „miközben az élet termeli azokat a kérdéseket, amelyekre nem adnak választ, de az embereket nagyon is foglalkoztatják (...) hülyeségeket beszélnek és intellektuális alkalmatlanságról tesznek tanulságot. 

Erről jutott eszébe, hogy 

Magyarországon nagyobb mértékben érvényesül a sajtó "színessége", a szólásszabadság, mint az úgymond "remek demokráciákban".
Egyetlen témát sem került ki, sőt:

  • A túlóra-számítás átalakításáról szóló törvényt megszavazza, mert ha Kósa Lajos azt mondja, az jó, akkor az jó - és ha jó, akkor nem lehet rabszolgatörvény.
  • Elmondta még, hogy a Nagy Imre-szoborról a héten döntenek, de várhatóan a Jászai Mari térre visz az útja. 
  • Az ukrán helyzetről kifejtette, hogy az bonyolult, és nem is látszik egyszerűsödni, Szlovákia és Szerbia esetében valamivel optimistább, Romániával viszont megint csak nem túl pozitív a jövőkép.
  • Az új házelnöki rezidenciára nem költözik be, de azért kellett, mert nem mindig fog valaki közel lakni az Országgyűléshez. 
  • Végezetül elárulta, hogy az ő korában már joggal számít unokára, és lelkileg készen is áll a feladatra.  

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.