Az oktatáspolitika és a magyar táncszakma még tehetne a Budapest Kortárstánc Főiskola bezárása ellen

MŰVÉSZET
2018 december 06., 09:41
comments 62

A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma, benne a legismertebb magyar tánckritikusokkal, közleményt adott ki, miután a progresszív magyar táncművészek nagyját képző BKTF bejelentette, hogy „beadja a kulcsot”, 2021-ben bezár. (Azért akkor, hogy a kifutó osztályokat még végig tudják vinni.)

„Sejtettük, tudtuk, hogy a Budapest Kortárstánc Főiskola nehéz helyzetben van (mikor nem volt), de hogy ilyen közel a vég, arra a legrémesebb álmainkban sem gondoltunk. A BKTF előre vetített bezárása nem csak a művészeti felsőoktatás és a magyar kortárs táncművészet számára súlyos veszteség, aminek szakmai következményei ma még beláthatatlanok, de egy olyan független szellemi műhelyt is elveszít vele az ország, amely minden időben a szabad önkifejezés, a művészi szabadság és vele együtt egy nyitott, szabad, toleráns társadalom mellett tette le voksát – az értékekért és tehetségekért. Az intézményből fennállása során sorra kerültek ki olyan egyéni hangú, innovatív szemléletű táncos-koreográfusok, akiknek alkotásai a Lábán Rudolf-díj nomináltjai vagy díjazottjai lettek, és a hazai táncművészeti közegen túl a nemzetközi színtéren is megállták helyüket. Mi, a Lábán Rudolf-díj kuratóriumának tagjai, ebben a válságos helyzetben csak figyelemfelhívással tudunk élni. 

Akik ténylegesen tenni is tudnának a megszűnés ellen, azok az oktatáspolitika felelős vezetői és a magyar táncszakma. Nekik még lenne lehetőségük segítő kezet nyújtani, már amennyiben van szándék és akarat, 

hisz a BKTF vezetői, élükön Angelus Iván alapító-rektorral vállalták a jelenlegi évfolyamok 2021-ig történő rendezett kifuttatását. Egy oktatási intézményt létrehozni, felépíteni, működtetni tehetség és felelősség. Veszni hagyni – mindannyiunk közös szégyene.”

Aláírók:

  • Artner Szilvia Sisso kritikus, újságíró
  • Bálint Orsolya tánckritikus
  • Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus
  • Halász Tamás tánckritikus
  • Králl Csaba tánckritikus, szerkesztő
  • Százados László művészettörténész
  • Rényi András esztéta
  • Török Ákos kritikus, szerkesztő

(A címlapi képen a tasvalyi Lábán-díj jelöltje, a Forte Társulat Concerto című előadása.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.