Márki-Zay szerint a közgyűlés fideszes többsége direkt teremt olyan helyzetet, ami akár el is lehetetlenítheti Hódmezővásárhely működését

POLITIKA
2018 december 06., 18:47
comments 218

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester közleményt adott ki arról, hogy „a hódmezővásárhelyi közgyűlés többségben lévő Fidesz-KDNP frakciója szándékosan teremt gazdaságilag is olyan helyzetet, amely a város működését akár el is
lehetetlenítheti”.

A csütörtöki bizottsági ülésen a fideszes Kovács László pénzügy-gazdasági bizottsági elnök javaslatára a fideszes többségű bizottságok úgy döntöttek: leveszik napirendről a pénteki hódmezővásárhelyi közgyűlésen a költségvetési módosítási javaslatot, pedig a könyvvizsgáló a helyszínen nyomatékosan próbálta lebeszélni őket erről.

Márki-Zay azt írta, hogy ha pénteken nem kerül terítékre a téma, amit amúgy a törvény is előír, az komoly veszélyekkel jár: ha a pályázatokhoz nem rendel az önkormányzat előirányzatot, nem tudják szabályosan felhasználni a korábban megnyert támogatásokat.

Például:

  • A decemberben leszállítandó kukásautók 500 milliós számláját nem tudják befogadni.
  • A strandfürdő támogatása is veszélyben van, 170 millió forintot veszíthet el a város, ha ezt nem támogatja a Fidesz-frakció, mivel a Belügyminisztérium december 31-ig adott határidőt.
  • Veszélybe kerül a stadionban az atlétikai dobópálya megvalósulása és kifizetése.
  • A vásárhelyi Kapcsolat Központ munkatársainak fizetendő szociális ágazati pótlék átvezetését is el kellene fogadni a törvény szerint, hasonlóan a kulturális illetménypótlékhoz és a minimálbér alatti besorolási bérű dolgozók bérkompenzációjához.
photo_camera Fotó: Halász Júlia/444

Márki-Zay Péter polgármester azt kérte a fideszesektől, hogy legalább direkt ne akadályozzák „Hódmezővásárhely fejlődését, ne büntessék a vásárhelyi embereket, ezzel együtt még saját szavazóikat is a város anyagi ellehetetlenítésével”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.