A teljes ellenzék kivonult a parlamenti ülésről

Miután Kövér László házelnök egyetlen szavazással elintézte a hétfői napirendhez benyújtott 2925 ellenzéki javaslatot az Országgyűlésben, az ellenzék egységesen kivonultak az ülésteremből. A sípolós-kiabálós botrány után közösen tartottak sajtótájékoztatót. Ezen a szocialista Tóth Bertalan példa nélküli esetnek nevezte Kövér László döntését, ami szerinte alaptörvény- és házszabályellenes is volt. Továbbra is kiállnak a szakszervezetek mellett és tiltakoznak a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvényjavaslat ellen, mondta. 

A DK-s Vadai Ágnes szerint Kövér kész lett volna "erőszakkal akarta eltávolítani az ellenzéki képviselőket az ülésteremből." Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint a Fidesz-KDNP sem az emberekkel, sem más pártokkal nem tárgyal és már a saját szabályait sem hajlandó betartani, mert "az egyetlen eszköz, ami a kezében maradt, az az erőszak." 

"Az emberek jövőjét meghatározó egyik legfontosabb témáról van szó, ezért ők is kivonultak, mert az ellenzéknek egységesen kell fellépnie az ügyben,"

mondta Lukács László, a Jobbik frakcióigazgatója. Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke a parlamenti ciklus legveszélyesebb indítványának nevezte a túlóratörvényt. A független Szél Bernadett kijelentette: 

"a parlament ülésén nem csak az ellenzéki képviselőket, de rajtuk keresztül az ellenzéki szavazókat is elhallgattatták."

(MTI)

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.