Pert vesztett a hírhamisító román újságírónő, aki kamu riportban tudósított Nagy Feróék kolozsvári koncertjéről

A Kolozs megyei törvényszék megalapozatlannak ítélte annak a román újságírónőnek a keresetét, aki két éve jókora botrányt keltett a Kolozsvári Magyar Napokon készített félrevezető tudósításával. 

A román köztévében olyan tudósítás ment le ugyanis a fesztiválon fellépő Beatrice koncertjéről, ami két kulcsponton is durván meghamisította a valóságot:

  1. az elejére egy hét évvel korábbi, magyarországi koncert egyik részletét vágták be, amin Nagy Feró azt énekli, hogy "csak azért is lesz, Kolozsváros ismét magyar város lesz"
  2. a XX. század című szám közben futó háttérvetítést, amin Hitler és Sztálin is látható úgy állították be, mintha az együttes istenítette volna a gyilkos diktárotokat és nem ironizált volna rajtuk.

Az elfogult és félrevezető műsorblokk miatt a helyi médiahatóság pénzbüntetést szabott ki a román köztévére, ami ezek után kirúgta az újságírónőt. Aki ezek után 100 ezer euróra perelte a köztévét arra hivatkozva, hogy megsértették az emberi és szakmai méltóságát.

Ezt a keresetet utasította most el a törvényszék, az újságíró pedig még a perköltségeket is kifizetheti.

(via 24.hu)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.