A 24.hu értesülései szerint kirúgták a kukaholding menedzsmentjét

Ritka jelenség tanúi lehettünk a héten, amikor a kormánymédia maga számolt be arról, hogy milyen hatalmas veszteségeket halmozott fel a Fidesz által központosított hulladékgazdálkodás központi cége, a Nemzeti Hulladékgazdákodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV). Ez már csak azért is szokatlan volt, mert a kormány amúgy már nyilvánvalóvá tette, hogy hiába a botrányok, meg fogják védeni a céget.

Ez a védelem a 24.hu értesülései szerint a cég vezetőire már nem terjedt ki. Úgy tudják, hogy a fél évvel a határidő után leadott mérleg leadása után szinte a teljes menedzsmentet kirúgták. Menesztették Kántor Miklós gazdasági igazgatót és helyettesét, a jogi igazgatót, illetve Ferencz Kornél vezérigazgatói főtanácsost.

A 24.hu emellett úgy tudja, hogy hibás adatok miatt a cég 2016-os eredményét is újra kellett számolni, amely a valóságban bő háromszorosa volt a tavaly jelentettnek: 1,7 milliárd forint helyett 5,4 milliárd volt a veszteség, vagyis működése két éve alatt az NHKV már 9 milliárd forintot bukott. A veszteséget kozmetikázó bevételi adat is kozmetikázott: egyrészt a cég papíron jelzett bevételei csak azért emelkedtek 61,7 milliárdról 82,5 milliárdra, mert 2017-ben már Budapestet is hozzácsatolták a központi rendszerhez. Valójában a bevételek bőven elmaradtak ettől, 43,5 milliárd forintnyi számlát egyáltalán nem tudtak behajtani.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.