A 7 éves kislánya előtt akart leugrani a hídról egy részeg dorogi nő

bűnügy
2018 december 14., 07:56
comments 63

Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy anyával szemben, aki italozott, csavargott és súlyosan elhanyagolta a gyerekét.

A vádlott egyedül nevelte a 2010-ben született kislányát, akivel Dorogon, egy önkormányzati lakásban éltek. Az illetékes hatóság 2017 májusában a sértett védelembe vételét rendelte el, mert az asszony rendszeresen ivott, és az alkalmi ismerőseivel, barátaival több napig csavargott, szórakozott, miközben a gyerekét vagy magával vitte, vagy véletlenszerűen másra bízta.

A szülő a hatóságok többszöri felhívása ellenére sem változtatott az életvitelén, így amikor műkörmöshöz ment, a sértettet egy rövid ideje megismert családra bízta, ami ahhoz vezetett, hogy a kiskorú szexuális bűncselekmény áldozata lett. (Az elkövetőt időközben elítélték.) Az asszony nem tartotta szükségesnek, hogy a kislányt pszichológushoz vigye.

A vádlott nem tartotta tisztán a gyereket, a ruhái rendezetlenek, koszosak, dohányszagúak voltak, többször nem az életkorának megfelelő méretű ruhát hordott.

Az anya 2017. július 09-én, az esztergomi Mária Valéria hídon állt részegen, hangosan kiabált, és megpróbált leugrani az aktuális partnerével együtt, miközben az akkor 7 éves gyerek is velük volt, aki nagyon megijedt, remegett, míg a rendőrök kiérkeztek.

2017 nyarán többször előfordult az is, hogy az asszony vásárolni indult a lakásból, ahová több napig nem ment vissza, így a gyereknek megfelelő váltóruhát, élelmet, tisztálkodási lehetőséget nem biztosított. A kislány sokszor tanúja volt a vádlott és férfi ismerősei italozásainak, illetve akkor és ott aludt el, ahol éppen az anyjával volt. A nő rendszeresen annyira berúgott, hogy a kiskorú felügyeletét nem tudta ellátni.

A vádlott a szülői kötelezettségét súlyosan megszegte, és ezzel a kislánya testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A gyereket az idén nevelőszülőnél helyezték el. (Ügyészség)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.