A tüntetés után a rendőrök csak úgy engedték el a tüntetőket, ha kamerába mondták a nevüket

POLITIKA
2018 december 14., 08:02
comments 544
photo_camera Fotó: Kiss Bence/444

A túlóratörvény elleni csütörtök esti budapesti tüntetés után a körúton a rendőrség több csoportot is körbezárt, majd intézkedni kezdett velük szemben, és csak azután engedték el a körbezárt embereket, miután a kamerába mondták a nevüket – írta meg a 24.hu.

A 444 helyszíni tudósítói is tapasztalták ezt a gyakorlatot, az Indexnek pedig egy olvasó elmondta, hogy a rendőrök igazoltatták, majd elmondták, hogy videofelvétel is készülni fog, és egy kamerába be kellett mondania az adatait. A lap szerint nincs erre vonatkozó jogszabály, és a rendőrök annyit mondtak: utasítást kaptak arra, hogy így járjanak el. Egyébként tájékoztatták a körbezárt embereket, hogyan tudnak majd fellebbezni a feljelentés és igazoltatás ellen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.