A belga kormányfő beadja a lemondását

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

A belga miniszterelnök, Charles Michel törvényhozóknak bejelentette, hogy kedd este benyújtja a lemondását a királynak – írja a Politico.

A belga miniszterelnök, Charles MichelFotó: Laurie Dieffembacq/Belga/AFP

A bejelentés a korábbi flamand nacionalista koalíciós partnereivel folytatott vita után jött, ez kényszerítette Michelt egy kisebbségi kormány létrehozására.

A kormánykoalíció legnagyobb pártja, a jobboldali N-VA ugyanis kilépett a kormányból, amiért a miniszterelnök Belgium nevében aláírta az ENSZ migrációs egyezményét. Az egyezményt 164 ország írta alá, de az USA és több európai ország (Magyarország, Ausztria, Szlovákia, Lengyelország és Olaszország) nem. A nem kötelező érvényű egyezmény olyan nemzetközi szabályozást keres a migráció problémájára, ami tekintettel van az államok szuverén jogára, hogy maguk határozhassák meg bevándorláspolitikájukat, de arra is, hogy „a legális migráció alapvetően fontos”.

Ezt a hírt kivételesen videóban is tolmácsoljuk a rosszul olvasók kedvéért:

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.