Az USA és az Egyesült Királyság azzal vádolja Kínát, hogy folyamatos kiberkampányt folytat

külföld
2018 december 20., 17:13

Az USA és az Egyesült Királyság példátlan lépést tett: a kínai kormányhoz köthető hackereket azzal vádolta meg, hogy egy folyamatos kiberkampányt folytatnak, aminek a középpontjában kereskedelmi szellemi tulajdon nagyszabású lopása áll.

Két kínai állampolgárt megvádoltak az USA-ban az Európában, Ázsiában és az USA-ban zajló kampánnyal kapcsolatban, közölték amerikai ügyészek.

A csütörtökön ismertetett amerikai vádirat szerint kínai hackerek engedély nélkül hozzáférést szereztek legalább 45 szervezet számítógépeihez, köztük kereskedelmi és védelmi-technológiai cégekét, illetve olyan amerikai kormányzati ügynökségekét, mint a NASA vagy az amerikai haditengerészethez köthető szervezetekét. A vád szerint a nem állami alkalmazott hackerek a kínai titkosszolgálat segítségét és védelmét élvezték.

Az FBI igazgatója, Chris Wray azt mondta, „Kína célja egyszerűen fogalmazva az, hogy leváltsa az Egyesült Államokat, mint a világ vezető szuperhatalmát, és hogy ezt elérjék, illegális módszereket vetnek be”. A britek közölték, hogy az elmúlt években diplomáciai csatornákon már panaszt emeltek a kínai felső vezetésnél, de mivel a támadások nem szűntek meg, a nyilvánosság előtt vetik fel az ügyet. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.