Kovács Zoltán szerint a vizes vb remek, busásan megtérülő rendezvény volt

Egy másik dimenzióból érkezett üzenetet közvetített a legkormányközelibb oldal, a Magyar Idők. Az üzenet interjú formájában érkezett Kovács Zoltántól, akinek a világában a vizes vb és a Forma-1-es versenyek nem olyan események, melyek csak vitték a magyar adófizetők pénzét, hanem busásan megtérülő rendezvények. A beszélgetés apropója a Semjén-féle, 2021-es vadászati világkiállítás volt, amire Kovács szerint, aki nemrégiben lett az esemény kormánybiztosa, akár egymillió látogató is érkezhet. Csak az előkészületekre 2019-ben 7 milliárd forintot különített el a kormány, de a végső költségvetés az 50 milliárdot is meghaladhatja.

Kovács a világkiállítás várható magas költségei és azok megtérülése miatt aggódó kételkedőknek üzent,  amikor azt mondta,  

"Nem ez lesz az első, nemzetközi figyelmet felkeltő rendezvény, amit az elmúlt nyolc évben megvalósítottunk. Eddig bármilyen világeseményt szerveztünk, legyen szó a Forma–1-es versenyekről, a FINA-világbajnokságról vagy a Budapesten tartott nemzetközi rendezvényekről, a befektetésünk minden alkalommal busásan megtérült."

A vizes vébé egyébként nemcsak abból a szempontból volt különleges, hogy jóval a befejezése után is szinte naponta drágább lett, hanem hogy sikerült vele elüldözni a turistákat is.