A rendőrség elképzelhetőnek tartja, hogy nem is volt drón a másfél napig lezárt gatwicki reptéren

külföld
2018 december 23., 18:43
comments 150

Nézzük a történetét az elejétől kezdve, mert úgy fáj igazán!

A Gatwick repülőteret szerda estétől 33 órán át zárva kellett tartani, mert szemtanúk szerint drónok jelentek meg a légterében. Emiatt több mint ezer járatot, köztük budapestieket is törölni kellett vagy máshova irányítani.

Ezek 140 ezer utast érintettek. Aztán pénteken is volt egy rövidebb lezárás.

Életkép a karácsony előtt hazafelé igyekvő utazóközönséggel
photo_camera Életkép a karácsony előtt hazafelé igyekvő utazóközönséggel Fotó: GLYN KIRK/AFP

A Gatwick forgalmát megbénító drónok és üzemeltetőik felkutatásába a brit hadsereg is bekapcsolódott, és az általa alkalmazott eszközök tették lehetővé a repülőtér újraindítását  A forgalom vasárnapra jórészt helyreállt, de a repülőtér továbbra is késések, járattörlések lehetőségére figyelmezteti az utasokat az áthúzódó hatások miatt.

Chris Grayling brit közlekedési miniszter a BBC rádiónak nyilatkozva súlyos bűncselekménynek minősítette az incidenst, és kijelentette, hogy az elkövetők több év börtönnel számolhatnak. A második legnagyobb forgalmú londoni repülőteret üzemeltető vállalat több tízezer font nyomravezetői díjat ajánlott fel, és közben péntek éjjel őrizetbe vettek egy közelben lakó házaspárt az ügyben. Őket aztán vasárnap elengedték, sőt közölték, hogy már nem vádolják őket semmivel.

photo_camera Fotó: BEN STANSALL/AFP

És itt jön a fájdalmas fordulat. Mindezek után a sussexi rendőrkapitányság szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy

pusztán szemtanúk elmondására hagyatkoztak, és talán nem is volt valódi drónaktivitás egyáltalán.

Talán! Jason Tingley nyomozó elmondta, hogy egyelőre nem találtak olyan felvételt, amelyen drónok lennének, és „mindig fennáll a lehetősége” annak, hogy téves észlelésekről van szó.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.