Törökország bevonulna Szíriába

külföld
2018 december 25., 10:56
comments 167

Törökország mielőbb be akar hatolni Észak-Szíriába, az Eufrátesztől keletre fekvő területre - közölte Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter kedden.

„Ha Törökország azt mondja, hogy bemegy Szíriába, az úgy is lesz. Egyeztetni fogjuk az Egyesült Államokkal a csapatkivonást. Minél előbb be akarunk hatolni az Eufrátesztől keletre levő területre” - idézte a külügyminiszter szavait az TRT televízió.

Cavusoglu szerint Törökország azon lesz, hogy „a Szíriából történt amerikai csapatkivonás után ne alakuljon ki légüres tér az országban, amelyet a terrorszervezetek töltenének be”.

Ibrahim Kalin, Recep Tayyip Erdogan török elnök szóvivője hétfőn azt mondta, hogy Ankara egyeztet Washingtonnal a hatalmi vákuum kialakulásának megakadályozása érdekében.

A török elnök december 12-én jelentette be, hogy rövidesen hadműveletet kezdenek az Eufrátesztől keletre a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia és a Demokratikus Szövetség párt ellen, amelyeket Ankara a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségeseinek tekint.

Ankara eddig két hadműveletet hajtott végre Szíriában, tavaly az Eufráteszi Pajzs, az idén pedig az Olajág kódnevűt. Ezek révén ütköző övezet jött létre a határ menti Aazaz és Dzserbalúsz között, valamint elfoglalták a kurdok lakta Afrín térségét.

Török újságírókkal találkozva a külügyminiszter Franciaországot is figyelmeztette, hogy nem tesz jót neki, ha továbbra is fenntartja szíriai katonai jelenlétét a dzsihadisták ellen harcoló YPG-t támogatva.

„Senki előtt nem titok, hogy Franciaország támogatja a YPG-t.  Macron találkozott a képviselőivel” - idézte Cavusoglut az Anadolu török állami hírügynökség.

„Nincs információnk arról, hogy újabb (francia) katonákat küldenének, de fenntartják a jelenlegi jelenlétet. Ha Szíria jövőjét kívánják segíteni, azt megköszönjük. Ha azonban a YPG-t védelmezni maradnak, ez senkinek sem lesz jó” - tette hozzá a török külügyminiszter.

Donald Trump amerikai elnök szerdán rendelte el a Szíriába felvonultatott, a dzsihadisták ellen, illetve a YPG és a vele szövetséges arab milíciák mellet harcoló mintegy 2000 amerikai katona kivonását.

Franciaország a Szíriában harcoló, az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben tüzérséggel és harci gépekkel vesz részt. Egyes források szerint különleges katonai egységes is harcolnak szárazföldön Szíriában, de a kormány nem erősítette meg ezt az információt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.