Letartóztattak egy svájci férfit, mert közreműködhetett a skandináv turistalányok kivégzésében

külföld
2018 december 30., 08:40
comments 95

A marokkói hatóságok szombaton letartóztattak egy svájci állampolgárt a két skandináv nő meggyilkolásával kapcsolatban, közölte az Al-Jazeera.

A 24 éves dán Louisa Vesterager Jespersent és a 28 éves norvég Maren Uelandt holttestét elvágott torokkal december 19-én találták meg hatóságok a népszerű turistacélpont, a Toubkal felé vezető egyik ösvény közelében.

A szombaton letartóztatott férfi nevét nem hozták nyilvánosságra, a hivatalos közlés szerint azzal gyanúsítják, hogy iszlamista szélsőségeseket toborzott az országban, hogy nyugati országok érdekeltségei, állampolgárai ellen kövessenek el merényleteket, illetve a marokkói biztonsági erők ellen kövessenek el támadásokat, fegyverszerzés céljából.

A marokkói hatóságok annak gyanújával, hogy közük lehet a két skandináv turista "terrorista hátterű" meggyilkolásához már 20 embert vettek őrizetbe. A marokkói hatóságok közlése szerint az első négy elfogott gyanúsított hűséget fogadott az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek. A rendőrség beszámolója szerint a rajtaütések során "elektronikai eszközöket, egy sörétes puskát, vágófegyvereket, katonai egyenruhákat és feltételezhetően robbanószer előállításához használható anyagokat" foglaltak le.A marokkói hatóságok közlése szerint az első négy elfogott gyanúsított hűséget fogadott az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.