A várakozásoknál gyengébbek voltak az Apple eladásai az ünnepek alatt

külföld
2019 január 03., 04:26
comments 256

Csökkentette az ünnepi szezonra várt bevételéről szóló előrejelzését az Apple. A New York Times beszámolója szerint ilyesmi 16 éve nem fordult elő a céggel. Ez önmagában is intő jel volna, de az okokkal együtt még rémisztőbb a helyzet a világgazdaság szempontjából. Az Apple eladásai ugyanis leginkább Kínában maradtak el a várakozásoktól, amely egyenes következménye lehet a kínai gazdaság lassulásának, így pedig a teljes világgazdaság számára intő jel.

A Times szerint ez eddig a legvilágosabb tünete a kínai gazdaság bajainak. Ezek oka is kettős:

  • egyrészt a kínai kormány tavaly tavasszal kezdődött, a hitelezést szigorító akciói lehűtötték a gazdaságot;
  • másrészt az Egyesült Államokkal kibontakozó kereskedelmi háború is visszavetette a fogyasztói optimizmust.

A Moody's Analytics vezető közgazdásza, Mark Zandi szerint az Apple barométer. "Az Iphone olyasmi, amit mindenki ismer és szeret. Vagyis ha azt nem veszik, az elég világos jele a nehéz időknek" - mondta.

A Times szerint ugyanakkor az ennyiből még nem világos, hogy ez egyelőre csak az Apple-t érinti, vagy a világgazdaság többi szereplőjét, elsősorban a többi technológiai céget és a nagy autógyártókat is sújtó jelenség jele. Részben azért, mert az Apple kínai kereskedelmi sikerei egyedülállóak az amerikai vállalatok körében, a legutóbbi pénzügyi évben az Apple 52 milliárd dollár értékben értékesített termékeket Kínában.

Az Apple friss jelentése szerint 2018 utolsó negyedévében most már csak 84 millió dolláros bevétellel számolnak. Ez öt százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához, 5-9 milliárd dolláros visszaesés az előzetes várakozásokhoz képest. Tim Cook vezérigazgató szerint csak a Kínában, Hongkongban és Tajvanon 4,3 milliárd dollárral kevesebb bevételt értek el. "Számítottunk ugyan nehézségekre a feltörekvő piacokon, de nem láttuk előre a lassulás mértékét, elsősorban Kínában. Úgy hisszük, hogy a kínai gazdasági környezetre ezen túlmenően hatással volt a növekvő kereskedelmi feszültség is az Egyesült Államokkal" - írta a cég befektetőinek Cook

A kínai-amerikai kereskedelmi háború fejleményei, Kína gazdasági növekedésének lassulása és a technológiai cégek nehézségei mind olyan folyamatok, amelyek a New York Times szerint egy közelgő nagyobb válság előjelei, és amiket érdemes lesz árgus szemekkel figyelnünk idén.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.