• Diplomáciatörténeti kuriózum, hogy mit kavart össze-vissza Donald Trump a Szíriában állomásozó amerikai csapatok kivonásáról és maradásáról 2018 utolsó napjaiban.
  
• Konkrét hadműveletek kezdődtek el és álltak le, amíg a világ lassan felocsúdott.
  
• Lemondott az amerikai védelmi miniszter, oldalt váltottak a kurd fegyveresek, még orosz - török konfliktus is fenyegetett.
  
• Két beszélgetés elég volt mindehhez. 
  

Hat nappal karácsony előtt, és hat nappal karácsony után

Hat nappal karácsony előtt Donald Trump telefonon beszélt Erdogan török elnökkel, többek között a szíriai polgárháborúról. Miközben a két ország elvben szövetséges a NATO-ban, a szír hadszíntéren egymással szemben álló feleket támogatnak, úgyhogy mindig van mit tisztázniuk ebben az ügyben. 

Erdogan azért volt ideges, mert az amerikaiak még mindig helyőrséget állomásoztattak Manbidzsban, ebben a török határtól mindössze 30 kilométerre fekvő kisvárosban, amit alig százezren laknak. A telefonbeszélgetésig az volt az amerikai kormány határozott állítása, hogy az amerikai hadseregnek maradnia kell a környéken, bár konkrétan Manbidzs sorsáról késznek mutatkoztak alkudozni. 

Miután Trump lerakta a telefont, utasítást adott, hogy 30 napon belül az összes amerikai katona hagyja el Szíriát. Nem csupán Manbidzsot, vagy az Eufrátesztől nyugatra eső területeket, amit a török elnök addig leginkább követelt, hanem az egész országot. Trump mindenkit nagyon meglepett.

Azonnal lemondott James Mattis, Trump védelmi minisztere, és az Iszlám Állam elleni harc koordinálásáért felelős diplomatája, majd sorra tiltakoztak az amerikai hadsereg nyugdíjas tábornokai és egykori titkosszolgálati vezetői, republikánus és demokrata politikusok, és a nyugat-európai kormányok is. A legfőbb érvük az volt, hogy nem lehet csak úgy cserben hagyni a kurdokat. Donald Trump kutyáknak, ostobáknak nevezte a tiltakozókat. 

Hat nappal karácsony után Donald Trump együtt ebédelt Lindsey Graham szenátorral, a kül- és katonai ügyekben igen befolyásos republikánus politikussal, és étkezés után Trump elkezdett úgy csinálni, mintha a 30 napos kivonulási határidő - amiből már csak bő két hét volt hátra - nem is lett volna. Most ott tart az elnök, hogy lesz kivonulás, de csak akkor, ha "adottak lesznek a feltételek".

Hadoszlopok indultak el

A telefon és az ebéd között eltelt időben a török hadsereg támogatásával megindult egy szíriai milícia Manbidzs városa felé, észak felől. Dél felől a város határáig vonult a szír kormány hadserege is, orosz és iráni támogatással. Közben ellentmondó hírek keringtek arról, hogy az amerikaiak a városban vannak-e még, és ha bármelyik közeledő had benyomulna, akkor mit csinálnak. A városban lévő kurd hadseregről néhány naponta elterjedt, hogy kivonultak, utoljára január 2-án jelentette ezt róluk a szír hadügyminisztérium, de hogy valójában hol vannak és mit csinálnak, az egyáltalán nem világos. 

Közben elemzések tucatjai jelentek meg világsajtóban, hogy az USA csak úgy odaadja Szíria harmadát az oroszoknak, vagy a törököknek, vagy a tömeggyilkos Aszadnak, vagy az újra erőre kapó Iszlám Államnak, és elárulja az évek óta szorgalmasan harcoló kurdokat, és ezzel a hitszegéssel lerombolja saját nagyhatalmi státusát, és közben még az is lehet, hogy mindjárt kitör egy orosz - török háború az elhagyott területekért, és Mattis tábornok távozása nyomán az utolsó józan ember is feladta az állását az amerikai kormányban. 

Aztán kiderült, hogy ha Trump szembe megy a teljes katonai, titkosszolgálati és politikai elitjével, akkor egy idő után kénytelen meghunyászkodni. Ahogy történt ez a nyáron, amikor hajbókolt egyet Helsinkiben az orosz elnök előtt, majd otthon addig szorongatták, amíg bejelentette, hogy nem is úgy gondolta, ahogy azt ott érteni lehetett. (Helsinkiben közölte, hogy meggyőzte az orosz elnök arról, hogy nem avatkoztak bele a 2016-os elnökválasztásba, miközben az összes amerikai titkosszolgálat azt állította, hogy volt beavatkozás. A felháborodás után Trump közölte, hogy volt beavatkozás, csak nem azon múlott a győzelme.) 

A kérdés már nem is az, hogy Trumpot korrekcióra lehet-e bírni, ha valami szeszélye folytán súlyos diplomáciai bonyodalmat okoz, hanem hogy mindig időben sikerülhet-e elérni nála a visszakozást.

Hogy ez mennyire nem mindegy, ahhoz érdemes végigvenni, hogy most mi forgott kockán.

Őszre megmerevedtek a frontvonalak

A lassan nyolcadik éve tartó szír polgárháború idén őszre egy kicsit megnyugodott: 

• Az ország legnagyobb részét, köztük a két legnagyobb várost, Damaszkuszt és Aleppót stabilan visszaszerezte Aszad elnök, köszönhetően az orosz légierő és az Iránból szervezett szárazföldi csapatok támogatásának. 
  
• A felkelő csoportok közül a legtöbb Idlib tartományba szorult vissza, ahol a korábban egymással is harcoló milíciák ásták be magukat, jórészt szunnita iszlamista csoportokról van szó. 
  
• Az ország északkeleti vidékét pedig a kurdok tartják kezükben, amerikai támogatással. 
  
• Az ő területükből hasított ki két hadjárattal, 2016-ban és 2018-ban, egy törökök támogatta milícia egy negyedik részt. 
  
• Megmaradt továbbá néhány kisebb település még az Iszlám Állam kezén, leginkább az iraki határ közelében lévő sivatagban. 
  

Idén őszre mindegyik fél ideiglenesen megnyugodott ebben a felosztásban.

Ez a nyugalom nem volt magától értetődő, a nyár végén még úgy tűnt, hogy Aszad hadserege egy utolsó nagy támadást indít az ősszel Idlib ellen. Nem teljesen világos, hogy ez miért maradt végül el, de az a legvalószínűbb, hogy az oroszok intették önmérsékletre a szír diktátort, mert a háttérben valamilyen alkut köthettek a törökökkel, akik Aszad ellenzékét a polgárháború kitörése óta támogatták.

Februárban Aszad hadserege több száz orosz zsoldossal a kurdok déli állásait is támadta, leginkább az Iszlám Államtól frissen megszerzett olajkutakat. A támadást az USA bombázói verték vissza. Azóta azon a fronton is nagyjából béke van.

A törökök által pénzelt milícia pedig tavasszal verte ki a kurdokat a legnyugatibb tartományukból, Afrinból, és Erdogan akkor még azzal fenyegetett, hogy mennek tovább a kurdok ellen Manbidzs felé, de végül ebből se lett semmi. 

Úgy tűnt, hogy mindenki elérte idén nyár végéig, amit leginkább akart, illetve amit az orosz és amerikai hadsereg még elnézett neki. Az év utolsó hónapjaiban jóval kevesebb embert öltek meg Szíriában, mint a korábbi években bármikor. Ebben a helyzetben jött Trump telefonbeszélgetése Erdogannal.

Manbidzs, a világhírűvé vált porfészek

A várost 2014-ben foglalta el az Iszlám Állam, ami a szír-iraki határ felől Törökország irányába terjeszkedett akkoriban. Az Iszlám Állam szíriai hódítását a szíriai kurdok hadserege állította meg, akik addigra a polgárháborúban szétesett Szíria északkeleti részén saját államot építettek ki, anarchista-szocialista ideológiai alapon, a felekezetek és a nemek egyenlőségét hirdetve. A kurdok az Iszlám Állam elleni hadjáratban az USA bombázóinak támogatását élvezték.

Amikor a kurdok Kobani ostroma után elkezdték dél felé szorítani az Iszlám Államot, a török kormány nagyon ideges lett. A határ török oldalán ugyanis szintén kurdok élnek, akiknek a szíriai honfitársaikkal lényegében közös politikai és katonai szervezeteik évtizedekig küzdöttek a függetlenségért. Amikor a kurdok 2016 augusztusában kiűzték az Iszlám Államot Manbidzsból, akkor a török hadsereg és a vele szövetséges szíriai milícia hadjáratot indított Szíriába, hogy az Eufrátesztől keletre űzze a kurdokat, megállítsa a terjeszkedésüket, és elfoglalja a várost. 

Csakhogy az amerikaiak és az oroszok egyszerre siettek a kurdok segítségére, és a török hadsereg végül visszavonult, beékelve szíriai szövetségeseit két kurd enklávé, Afrin és Manbidzs közé.

Idén tavasszal a törökök Mandbidzs ellen akartak indulni ismét, de az amerikaiak nem mozdultak a városból, és ezzel elejét vették a támadásnak. A nyáron az amerikaiak tárgyaltak a törökökkel arról, hogy esetleg visszaparancsolják a kurdokat az Eufrátesztől keletre, és Manbidzs is a török érdekszférához kerülhet, de aztán az ügy nem haladt, és senki sem ment sehova. Ez felbőszítette Erdogan török elnököt, és ekkor jött az a decemberi telefonbeszélgetés, aminek a végén Trump valamiért a teljes kivonulást jelentette be, és azt, hogy az Iszlám Állam elleni további harcot is átadja a török hadseregnek. 

A kurdok hirtelen védelem nélkül maradtak, egyszerre tarthattak a törökök támadásától észak felől, és az Aszad-kormány katonáitól délről. Úgy döntöttek, hogy inkább a szír diktátorral egyezkednek, és felajánlották Manbidzsot neki. Ez azért számított igazán drámai fordulatnak, mert a kurdok eddig egyértelműen az amerikaiak szövetségeseinek számítottak ebben a polgárháborúban, de most az oroszok szövetségesei mellé álltak át gyorsan, hogy esélyük legyen túlélni egy török inváziót.  

Már-már úgy tűnt, hogy összecsapnak a törökök és a szír kormányerők Manbidzsnál. December végén azonban az oroszok megnyugtatták a kedélyeket. A török külügy- és hadügyminiszter Moszkvába utazott, és a találkozó után a török hadsereg és helyi szövetségeseik visszavonultak Manbidzs alól. 

Ezután jött Trump 30-i ebédje, ahol eldőlt, hogy az amerikaiak egyelőre mégse vonulnak ki. 

Trump elkapkodta

Az nem világos, hogy december 19-én Trump miért jelentette be a teljes kivonulást. Mindössze 2000 amerikai katona van a kurdok szíriai területén, de ezzel a viszonylag kicsi erővel elég komoly szereplői tudtak maradni a háborúnak. 

Elképzelhető, hogy Erdogan győzte meg valamivel, bár a szándék már régóta megvolt benne amúgy is. Trump már hatalomra jutása óta szerette volna Afganisztánból és Szíriából is visszahívni az amerikai katonákat, sőt, szinte mindenhonnan hazahívná őket, ahol a helyiek nem fizetik ki állomásoztatásuk költségeit. Fölösleges pénzkidobásnak tartja a beavatkozásokat, Koreától a Baltikumig. Vele szemben a saját miniszterei, tanácsadói és szinte a teljes amerikai politikai elit úgy tartja, hogy az amerikai hegemónia fenntartásához ezek a missziók nélkülözhetetlenek, és a szíriai szerepvállalás a terrorizmus elleni harcban is kulcsfontosságú, mert az Iszlám Állam legyőzését szolgálja.

Trump 2018 végén valószínűleg szeretett volna valami határozottat lépni, egy számára kedvezőtlen belpolitikai helyzetben: 

• nem tudta a 2019-es költségvetésbe sem beszuszakolni legfontosabb kampányígéretét, a mexikói határra épített falat, 
  
• viszont a költségvetési vita miatt leállt USA számos hivatala mert elfogyott a pénzük, 
  
• és még az amerikai tőzsdék is nagy esésben voltak. 
  

Ebben a helyzetben valószínűleg jó ötletnek tartotta, ha bejelenti, hogy az Iszlám Állam elleni háborút az USA megnyerte, a katonák hazajöhetnek. Ám bejelentéséért még a jobboldali sajtó sem dicsérte meg, és a republikánus politikusok többsége is elhatárolódott az ötlettől, és nagykoalícióban siratták távozó védelmi miniszterét a demokratákkal. Úgy vélték, hogy a váratlan és gyors kivonulás felesleges engedmény Aszadnak, és így az oroszoknak, az USA elveszti a befolyását Szíriában, és a kurdok cserben hagyása általában is rombolja a hitelességüket.

Úgyhogy Trump szilveszterre visszatáncolt, és mostanra az ismeretlen jövőbe tolta ki a kivonulást. Hogy ebből a szír hadszíntéren most mi következik, azt nehéz lenne megjósolni. A londoni palesztin emigráns sajtó például azt terjeszti, hogy egyiptomi katonák vonulhatnak be hosszabb távon Manbidzsba. 

Mattis távozott

Ha a kivonulást a saját hadserege és politikusai el is feledtetik Trumppal (ahogy sikeresen elfeledtették vele korábban a dél-koreai kivonulás tervét is, és ahogy nem hagyták neki eddig az afganisztáni kivonulást sem), akkor is fontos következménye lett elkapkodott bejelentésének James Mattis hadügyminiszter távozása. Mattist most már keményen szidalmazza a Twitteren Trump, bár két hete még inkább méltatta őt.

Obama kormányzása idején Mattis még háborús héjának, jobboldali radikálisnak számított, de Trump kormányában a baloldal is a józanság és a stabilitás legfőbb letéteményesének látta. Mattis egyrészt elérte Trumpnál, hogy a katonai parancsnokok sokkal szabadabban dönthessenek a hadszíntereken, mint Obama idején, másrészt viszont folyamatosan takarított Trump után a külföldi kormányoknál. Utóbbi azt jelentette, ha a főnöke kiakasztotta az USA egyik szövetségesét, akkor Mattis általában személyesen nyugtatta meg, hogy az USA-ra továbbra is számítani lehet. 

Trump kormányzásának első másfél évében Mattis remek kapcsolatot épített ki Rex Tillerson akkori külügyminiszterrel, lényegében kettesben irányították az USA kül- és katonai politikáját, és kettejük közül Mattist látták a kollégáik az erősebbnek. 

Amióta viszont Trump kirúgta Tillersont, Mattis egyre nehezebb helyzetbe került, 2018-ban például már több katonai parancsnok kinevezésekor is kifejezetten Mattis akaratával szemben döntött az elnök. A szír kivonulás így több washingtoni tudósító szerint inkább csak utolsó csepp volt a pohárban, mintsem egy sorsdöntő indok, ami az egykori tábornok visszavonulásához vezetett. Lemondása azonban ettől még alapvető fordulatot jelenthet. 

Mattis ugyanis határozottan ellenezte Trump bezárkózó, a NATO-t és a többi szövetségi rendszert becsmérlő politikáját. Éppen ezért nagyon izgalmas lesz látni, hogy az utódja mennyiben lesz majd másmilyen politikus. Amennyiben egy izolacionista hadügyminiszter jön, akkor a szír kivonulás bejelentésével kezdődött kis dráma hatása alapjaiban határozhatja meg a világpolitika irányát 2019-re.