Nagy Blanka gimnáziuma elhatárolódik a „méltatlan retorikai stílustól és kommunikációtól”

politika
2019 január 08., 13:59
comments 543

A gimnazista Nagy Blanka egy kecskeméti tüntetésen elmondott dühös beszéddel hívta fel magára a figyelmet még decemberben. Többek között azt mondta, hogy:

  • „Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.”
  • „Véglezárásként csak üzenem annak a bajszos fasznak és az összes fideszes képviselőnek – legyen kecskeméti, félegyházi, szegedi vagy bárhonnan –, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”

A múlt szombati, budapesti kormányellenes tüntetésen a 444 interjút készített Nagy Blankával politikáról és a beszédéről is.

link Forrás

Nagy Blanka gimnáziuma, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium vélhetően a beszéddel kapcsolatban a következő szöveget írta ki a Facebookra:

„A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium vezetősége és tantestülete tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás és a politikai hovatartozás szabadságát. Azonban elhatárolódik a rendezvényeken bármely tanulónk által képviselt méltatlan retorikai stílustól, és kommunikációtól.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.