Több vádlottra is életfogytiglant kér az ügyészség a 71 halálos áldozattal járó halálkamion-ügyben

bűnügy
2019 január 09., 14:54
comments 40

A bűnszervezetben elkövetett embercsempészés és más bűncselekmények miatt a Kecskeméti Törvényszék által végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt 14 vádlott közül 13 büntetésének súlyosítását indítványozta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a 71 halálos áldozattal járó 2015-ös embercsempészési ügyben – közölte Lőrinczy György, a főügyészség szóvivője.

Az elsőfokú ítélet szerint a bűnszervezet 2015 februárja és 2015. augusztus 27. között működött, júniustól naponta szállítottak Ausztriába és Németországba embertelen körülmények között migránsokat arra alkalmatlan, zárt, sötét és levegőtlen teherautókba zsúfolva.

A bűnszervezet tagjai augusztus 25-én hajnalban 59 férfit, 8 nőt és 4 gyereket zártak be egy belülről nem nyitható, sötét és szellőzés nélküli hűtőkamionba a szerb-magyar határ közelében, Mórahalom térségében. A kamion Ausztriába indult, a járművet a negyedrendű vádlott vezette, előfutóként pedig három társa haladt előtte.

Első fokon 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében.
photo_camera Első fokon 25 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Kecskeméti Törvényszék azt a négy embercsempészt, aki 71 illegális bevándorló halálát okozta az úgynevezett parndorfi halálkamion ügyében. Fotó: Arpad Kurucz/Anadolu Agency

A bezárt emberek röviddel az indulás után kiabálással és dörömböléssel jelezték, hogy nem kapnak levegőt, ezt a sofőr és egyik társa is hallotta. A problémát telefonon jelezték a bűnszervezetet vezető elsőrendű vádlottnak, aki többször is azt az utasítást adta, ne nyissák ki a raktér ajtaját, ne foglalkozzanak a fuldokló emberekkel, hanem minél hamarabb jussanak el Nyugat-Európába. A vádlottak követték az utasítást, így a raktérbe zsúfolt 71 ember az indulástól számított 3 órán belül – még magyar területen – gyötrelmes körülmények között megfulladt.

A vádlottak – miután átlépték az osztrák határt – a hűtőkamiont az A4-es autópálya leálló sávjában Parndorf közelében leállították, majd az előfutó autóval visszatértek Magyarországra.

Az ügyészség az emberölés bűntette miatt is 25-25 év szabadságvesztésre ítélt 4 vádlottal szemben életfogytig tartó büntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy csak a másodrendű vádlott legyen bocsátható feltételes szabadságra. A többi vádlott esetében hosszabb, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a Szegedi Ítélőtáblának az ügyészség. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.