John Lasseternek meg lett bocsátva, hogy nőket zaklatott

külföld
2019 január 10., 08:34
comments 58
John Lasseter Verdákkal a háta mögött a hollywoodi csillaga átadásán.
photo_camera John Lasseter Verdákkal a háta mögött a hollywoodi csillaga átadásán. Fotó: ROBYN BECK/AFP

Visszatér a filmgyártásba a Pixar legendás producere, John Lasseter. Lasseter több mint egy éve vonult vissza, miután több munkatársa is panaszt tett szexuális zaklatásai miatt. Elmondásuk szerint Lasseter akaratuk ellenére ölelgette, tapizta, csókolgatta őket, és még megjegyzéseket is tett rájuk.

Lasseter visszatérését a Skydance Media produkciós cég jelentette be szerdán, a producer a vállalat nemrég létrehozott animációs részlegét vezeti majd. Lasseter maga azt írta közleményében, hogy az elmúlt több mint egy évet "önvizsgálattal" töltötte, és "ráébredt, hogy akaratlanul kellemetlen helyzetbe hozta kollégáit". Ezért bocsánatot kért.

Arról is írt, hogy "megalázó" volt számára a kényszerszünet, de általa "jobb vezető" lett belőle.

A Skydance Media vezetője, David Ellison pedig azt mondta, hogy alkalmazása előtt külső tanácsadóval vizsgáltatták ki a Lasseter ellen felmerült gyanút, és úgy találták, hogy a producer vállalta a felelősséget viselkedéséért.

A zaklatási botrányok idején szerveződött Time's Up! mozgalom élesen bírálta Lasseter kinevezését. Ez szerintük újabb bizonyítéka annak, hogy a befolyásos emberek tetteinek nincsenek következményeik. "Amikor épp az lenne a cél, hogy sok alulreprezentált tehetség kapjon hangot, a Skydance ismét hatalomhoz, befolyáshoz és előjogokhoz juttat olyasvalakit, akit a munkahelyén számos alkalommal vádoltak szexuális zaklatással" - írták.

A 61 éves Lasseter 2017 novemberében jelentette be, hogy féléves fizetés nélküli szabadságot vesz ki a Diesneynél. Akkor még megelőlegezte, hogy visszatér a stúdióhoz, de tavaly júniusban bejelentette, hogy közös megegyezéssel elválnak útjaik, és év végéig már csak tanácsadóként volt a Disneynél. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.