Péntek este még mindig van nyugdíjas, aki nem kapta meg a nyugdíját

Reggel számoltunk be róla, hogy hiába várták ma a magyar nyugdíjasok a pénzüket, nem kapták meg. A nyugdíjakat mindig 12-én utalták eddig, de ha a 12-e hétvégére esett, akkor előző pénteken utalt az állam, kivéve most.

A Magyar Államkincstár fél 11-kor közölte, hogy nincs fennakadás a nyugdíjak kifizetésében, csak a nyugdíjak jóváírása technikai okok miatt napközbeni jóváírással történik meg. 

“A bankszámlára érkező nyugdíjakat tehát az érintettek a mai nap folyamán megkapják” - írták.

Úgy tűnik, ez csak részben sikerült, a 444-hez ugyanis még délután 5 után is érkezett olyan információ nyugdíjastól, hogy nem érkezett meg a számlájára a pénz. Más azt mondta, hogy neki megérkezett.

Az OTP a nap folyamán arról értesítette a ügyfeleit, hogy a ma esedékes nyugdíjak átutalása várhatóan csak 2019. január 14-én hétfőn történik majd meg. Tudomásunk szerint ugyanakkor van olyan OTP-s számlával rendelkező nyugdíjas, aki már megkapta a pénzét, mások nem. Más bankok ügyfelei között szintén van olyan, akinek nem érkezett még meg a nyugdíj.

Mivel a bankközi átulalás jellemzően hétköznap munkaidőben történik, így ezek az emberek már valószínűleg csak hétfőn fogják megkapni a pénzüket.