Egy 21 éves férfi rabolta el és tartotta fogva a három hónap után előkerült kamaszlányt

külföld
2019 január 11., 23:07
comments 313

Csütörtökön találták meg három hónapnyi keresés után a 13 éves wisconsin-i lányt, Jayme Closst, akinek 2018. október 15-én veszett nyoma azután, hogy szüleit otthonukban agyonlőtték. Pár perccel Closs megkerülése után elfogtak egy gyanúsítottat is az ügyben. Azóta egyre több információ derül ki arról, mi is történt a 13 éves lánnyal.

Jayme Closs
photo_camera Jayme Closs Fotó: Barron megye sheriffje - közkincs

Azt már tudni, hogy az elfogott gyanúsított a 21 éves, aki egyszer csak feltűnt a család otthonában, és megölte a lány a szüleit azzal a kifejezett szándékkal, hogy elrabolja és a magával vigye Jayme-t. A hatóságok egyelőre úgy tudják, hogy a lány és a férfi soha nem találkoztak korábban.

Patterson ezután 88 napon keresztül tartotta fogva a lányt.

photo_camera Jake Thomas Patterson Fotó: HO/AFP

A helyi sheriff szerint Patterson békésen megadta magát, amikor elkapták. Éppen a szökött lányt kereste az utcán. A férfi nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, azaz büntetlen előéletű, és nagyon elővigyázatos volt, előre eltervezett mindent, és próbálta elrejteni a személyazonosságát.

Closs sokáig az FBI eltűnt személyeket tartalmazó listája élén volt, de a nyomozók sehogysem találták. A rendőrség most a lány kitartását méltatja, amiért volt lélekjelenléte megszökni. A lány elszökött a fogvatartója házából, és később segítséget kért egy kutyát sétáltató nőtől. A nő, Jeanne Nutter azt nyilatkozta, hogy a lány zilált, piszkos és sovány volt, és egy a lábánál sokkal nagyobb cipőt viselt.

“Kérem segítsen, nem tudom hol vagyok, elvesztem” - mondta neki.

A nő elvitte egy közeli házba az ismerőseihez, Peter és Kristin Kasinskas-hoz onnan hívták a rendőrséget. A lány már nekik elmondta, hogy a férfi megölte a szüleit és elrabolta őt. A házban élő házaspár azt mondta, nem ismerték Pattersont, pedig ott éltek a szomszédjában, bár egyikük emlékezett rá az iskolából, csendes srác volt.

photo_camera Jeanne Nutter, illetve Peter és Kristin Kasinskas Fotó: KEREM YUCEL/AFP

Egy másik szomszéd azt mondta, hogy Patterson szülei 15 évvel ezelőtt költöztek Gordonba. Ők már nem élnek ott, de a férfi és a testvérei még használják a házat. De a szomszédok sem őt, sem a lányt nem láttak a környéken az elmúlt hónapokban.

photo_camera A helyszín, ahol a lányt megtalálták Fotó: KEREM YUCEL/AFP

Pattersont kétrendbeli gyilkossággal tervezik megvádolni, és egyrendbeli emberablással. Egyelőre nem tudni, miért tette amit tett, még nem állították bíróság elé.  Jayme-t a nénikéjénél helyezték el. (Fox News)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.