Bejelentette, hogy leváltaná a venezuelai elnököt, erre titkosrendőrök csaptak le rá az országúton

A venezuelai parlament ellenzéki vezetőjét vasárnap őrizetbe vette az ország titkosrendőrsége, amikor éppen egy tüntetésre tartott az autójával. Juan Guaidó a családjával utazott az ellenzéki tüntetésre, amikor megállították az autóját. Erről egy videó is megjelent:

Az országot 2013 óta vezető Nicolás Maduro elnök csütörtökön esküdött fel egy újabb, hatéves ciklusra. Az ellenzék ugyanakkor illegitimnek tartja az elnök megválasztását, Juan Guaidó pedig pénteken jelentette be, hogy ideiglenesen kész átvenni az elnöki posztot Madurótól, amíg új választásokat nem tartanak. Két napra rá őrizetbe vették.

A titkorendőrség mindössze egy órán keresztül tartotta fogva az ellenzéki vezetőt, ezután elengedték.

Az ország kommunikációs minisztere, Jorge Rodríguez ezt követően azt mondta, az ügynökök szabálytalanul hajtották végre az akciót egy “média show” keretében, felmentik őket és fegyelmi eljárást fognak indítani ellenük. A BBC helyi tudósítója szerint az akció körülményei még nem tiszták, de a célja az ellenzék megfélemlítése lehetett. Két helyi újságírót, akik tudósítottak az esetről, szintén őrizetbe vettek.

Juan GuaidóFotó: YURI CORTEZ/AFP

Guaidó felesége alig egy órával a férje őrizetbe vétele után közölte a Twitteren, hogy a férjét elengedték. “A diktatúra nem törte le a harci kedvét” - írta. Ezután részt vettek a tüntetésen is. Az ország börtönügyi minisztere, María Iris Varela Rangel amúgy éppen pénteken küldött üzenetet Guaidó számára. Azt írta, “már elkészítettem a celládat.., remélem hamar kinevezed a kabinetedet is, hogy tudjam, kik mennek még veled”. (BBC, Guardian)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.