Aprópénzen vitatkozik Róma és a Vatikán

A vita amiatt robbant ki Róma polgármestere és a katolikus egyház között, hogy mi legyen a sorsa a Trevi-kútba dobott aprópénzeknek. Róma egyik legismertebb nevezetessége előtt mindig tolonganak a turisták, és a szokás úgy tartja, hogy ilyenkor aprókat szórnak a kútba. 

Fotó: Andrea Ronchini/NurPhoto

Nem kis összegről van szó, évente átlagosan 1,5 millió eurót halásznak ki innen, és ez a pénz eddig az egyháznak járt, akik pedig rászorulókat támogattak belőle. Most azonban a főváros polgármestere, Virginia Raggi bejelentette, hogy szerinte inkább Róma omladozó infrastruktúrájának rendbetételére kéne fordítani az összeget. 

Az egyház segélyszervezete, a Katolikus Karitász szerint egy ilyen döntéssel a szegények járnának rosszul. Az olasz püspöki konferencia lapja azzal a címmel számolt be az ügyről, hogy a legszegényebbektől vennék el a pénzt. 

Róma városi tanácsnokai már rábólintottak a döntésre, ami áprilistól lépne életbe. A helyi sajtó viszont úgy tudja, hogy sok olasz kereste meg a városvezetőket, hogy fontolják meg még egyszer a dolgot. 

Raggi a populista, jelenleg kormányzó Öt Csillag Mozgalom színeiben lett a város polgármestere 2016-ban, népszerűsége viszont megválasztása óta sokat zuhant, mivel nem tudta kezelni az eladósodott város problémáit. A helyiek tüntettek is már ellene, többek között a szerintük nem megfelelő minőségű szemétszállítás és a kátyús utak miatt. 

A közel 300 éves Trevi-kutat évente több millió turista keresi fel. A pénzbedobás gesztusát igazán elterjedtté Frank Sinatra 1954-es romantikus vígjátéka, a Három pénzdarab a szökőkútban tette. (BBC)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.