Kihajtott a kínai gyapot és a krumpli a Hold sötét oldalán

Szárba szökkent a Csang-o 4 szonda által a Holdra vitt magok egy része - számolt be lelkesen a kínai média. Az ázsiai országnak január elején sikerült szondát juttatnia a Holdra, ráadásul annak sötét oldalára, ahol korábban még nem járt ember alkotta szerkezet. 

A Csang'o-4Fotó: XINHUA

A Csang-o 4 több növény, például repce, krumpli és gyapot magjait is magával vitte, ezek csírázása és kihajtása jelenti az első alkalmat, hogy bármilyen szerves anyagnak sikerült ez a mutatvány a Holdon. A Nemzetközi Űrállomáson már sikerült ez, de a Holdon még próbálkozás sem volt eddig. 

A szakértők szerint ez ugyan kis lépés a haszonnövényeknek, de hatalmas ugrás lehet az emberiségnek. Ha sikerül a Földtől távol is jelentős mennyiségben növényeket növeszteni, az akár a világűr belakásának első lépcsője is lehet. Ez persze még elég messze van, a kínaiak növényei is csak egy kis minilaborban cseperednek.

Arról nincs hír, hogy a szintén a Csang-o 4 által a Hold túlsó oldalára vitt gyümölcslegyek hogy vannak.