Szülei meggyilkolásáról és a 88 fogságban töltött napról is beszélt a 13 éves Jayme Closs

külföld
2019 január 15., 11:07
comments 286

Az iskolabusznál nézte ki magának elrablója az amerikai Jayme Closst, a lányt, aki múlt héten, három hónappal eltűnése után került elő. Azóta támadója is vallomást tett és megszólalt Closs is, így számos megrázó részlet derült ki a súlyos bűncselekményről. 

A 13 éves Jayme Closs múlt csütörtökön, három hónappal eltűnése után került elő, miután sikerült megszöknie elrablója fogságából. A Wisconsin állam csendes, erdős részén élő tinédzser január 10-én lépett elő a bokrok mögül, és egy a kutyáját sétáltató nőtől kért segítséget. Alultáplált és koszos volt, és nem volt rendesen felöltözve. „Kérem, segítsen, nem tudom, hol vagyok” - mondta a nőnek, aki a közelben lakó ismerőseihez menekítette a lányt, ahonnan azonnal értesítették a rendőrséget. Jayme Closst október közepe óta keresték, azután veszett nyoma, hogy otthonukban megölték a szüleit. Előkerülése után nem sokkal már lehetett tudni, hogy egy 21 éves férfi, Jake Thomas Patterson hurcolta magával.

Jayme Closs és elrablója, Jake Patterson
photo_camera Jayme Closs és elrablója, Jake Patterson Fotó: AFP

Jayme Closs október 15-én arra ébredt, hogy nagyon ugat a kutyájuk. Kinézett az ablakon, és azt látta, egy kocsi hajt fel az autóbeállóra. Felébresztette a szüleit, az apja pedig lement a földszintre megnézni, hogy mi történik. Azt látták, egy fegyveres férfi áll az ajtóban, ekkor a lány és az anyja a fürdőszobába menekültek. Nem sokkal később lövést hallottak, Closs azt mondta, ekkor már tudta, hogy az apját valószínűleg lelőtték. Az anya tárcsázta a 911-et, de közben a támadó rájuk törte az ajtót, szólt a nőnek, hogy tegye le a telefont, majd 13 éves lánya szeme láttára fejbe lőtte. A lányt megkötözte és az autója csomagtartójába hurcolta. A vád szerint ezután a házához hajtott, ahol a kamaszt 88 napon át tartotta fogságban. Mint az most kiderült, ez idő alatt Jaymenek a napok nagy részét az ágy alatt rejtőzve kellett töltenie, volt, hogy 12 órán át feküdt a körbebarikádozott ágy alatt, a vécét sem használhatta, enni és inni sem kapott. 

Patterson azt mondta a nyomozóknak, Jayme és anyja, Denise Closs a fürdőkádban kuporodtak össze, a nő testével próbálta védeni gyerekét. A lány arról beszélt, támadójuk, aki maszkot viselt, arra utasította az anyát, hogy tegyen ragtapaszt Jayme szájára, amit meg is tett, Patterson ezután lőtte fejbe. A rendőrség az apa, James Closs holttestét a bejárati ajtó közelében találta meg.

Jayme azt mondta, úgy két órán át utazott a csomagtartóban, nem messze otthonától még hallotta a házukhoz érkező autók szirénáit. Patterson egy kis házban lakott kicsit több mint 100 km-re áldozata otthonától, erdős, alig lakott vidéken. 

link Forrás

Megérkezésük után a lány ruháit egy zsákba tette, és valamit mormogott arról, hogy erre azért van szükség, hogy ne maradjon utána bizonyíték. Jayme elmondása szerint a fogságban töltött idő alatt néha átugrottak Patterson barátai, ilyenkor a férfi egyértelműen a tudomására hozta, hogy senki nem tudhatja meg, hogy ő ott van, különben „rossz dolgok fognak történni”. Miután az ágy alá parancsolta, körberakta zsákokkal, szennyeskosarakkal, amikre súlyzókat rakott, így Jayme mozdulni sem tudott anélkül, hogy Patterson észre ne vette volna. Ha bárki más volt rajtuk kívül a házban, a férfi zenét rakott be és feltekerte a hangerőt. 

Jayme legalább kétszer megpróbált kimászni az ágy alól, ilyenkor a férfi elkezdte ütni a falat, és addig üvöltött, míg a lány számára világossá nem vált, hogy jobban teszi, ha nem próbálkozik. Múlt csütörtökön mégis megpróbálta, és ezúttal sikerült neki. Amikor Patterson közölte, hogy legalább 5-6 órán át távol lesz, eltolta a súlyzókkal nehezített akadályokat, és kimászott az ágy alól. Felhúzta Patterson egyik pár cipőjét, és kisétált a házból, ahol a kutyáját sétáltató szomszédba, Jeanne Nutterbe botlott. „Jayme Closs vagyok. Nem tudom, hol vagyok. Megölte a szüleimet” - mondta. „Kérem segítsen, haza akarok menni”.

Ma már azt is tudni lehet, Jake Thomas Patterson már korábban kinézte magának, éppen új munkahelyére, egy közeli sajtgyárba tartott autójával, amikor megpillantotta a lányt, aki az iskolabuszra szállt fel. A vád szerint már ekkor elhatározta, hogy ő lesz az, akit elrabol. A végzetes éjszaka előtt korábban már kétszer is megpróbált bejutni a házba, de túl sok autó volt a környéken, így végül mindkét alkalommal elállt a tervtől. Hogy mi vitte rá egyáltalán, hogy el akarjon rabolni valakit, nyilván senki számára sem világos.

Amit eddig tudni lehet Pattersonról, az az, hogy szinte láthatatlan volt. Bár alig több mint hatszáz ember lakik a településen, ahol élt, iskolatársai, tanárai alig emlékeznek rá, többségük eddig nem is igen tudta, hogy még mindig a környéken lakik. Patterson és testvére szülei elváltak, mindketten elköltöztek, de fiaikat hátrahagyták. A két tinédzser magukban éltek szerény körülmények között, de míg az emberrabló testvérét többször is letartóztatták - köztük szexuális zaklatás miatt-, Jake Thomas Patterson észrevétlen tudott maradni. Jayme előkerülése után 30 percen belül elfogták, ellenállást nem tanúsított, azonnal mondta, hogy tudja, miről van szó, és hogy igen, ő tette. Később részletes beismerő vallomást tett. Jayme jelenleg a rokonainál van, elmondásuk szerint a körülményekhez képest jó állapotban.

Jayme nagynénjével, Jennifer Smithnél, jelenleg náluk lakik. A fotó január 11-én készült.
photo_camera Jayme nagynénjével, Jennifer Smithnél, jelenleg náluk lakik. A fotó január 11-én készült. Fotó: FAMILY HANDOUT/AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.