Több mint 400 áldozata van már az ebolának a Kongói Demokratikus Köztársaságban

Meghaladta a négyszázat a Kongói Demokratikus Köztársaság két észak-keleti tartományát sújtó ebolajárvány halálos áldozatainak a száma - közölték a közép-afrikai ország egészségügyi hatóságai kedden.

A járvány augusztusi kitörése óta 658 fertőzéses esetet jegyeztek fel, amelyből 609-et erősítettek meg, a többi pedig valószínűsíthető megbetegedés. Összességében 402 ember vesztette életét a kórokozó miatt Észak-Kivu és Ituri tartományokban - szögezték le a hatóságok.

Fotó: JOHN WESSELS/AFP

Az egészségügyi hatóságok azt állítják, hogy 237 ember gyógyult ki a vírus okozta betegségből. Az érintett térségben augusztus óta 60 ezer 460 embert oltottak be ebola ellen, köztük 19 ezer 952-et Beni városában, amely a járvány egyik gócpontjának számít. 

A jelenlegi az ország történetének tizedik ebolajárványa, de az első, amely egy háborús konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait. Az országnak ebben a részében mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért, ami komolyan hátráltatja az járvánnyal szembeni küzdelmet.
A betegséget 1976-ban, az ország keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az ebolás megbetegedés tünetei, mint a láz és a hasi fájdalmak, akár háromhetes lappangási idő múltán is felléphetnek. (MTI, AFP)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.