A Magyar Idők szerint a Farkasréti temetőben voltak elrejtve Portik és Gyárfás hangfelvételei

A mindig mindenről kormányzati forrásokból értesülő Magyar Idők úgy értesült, hogy a Farkasréti temető egyik síremlékében találták meg a nyomozók azokat a kiváló minőségű és teljes hangfelvételeket, amiken a Portik Tamás és Gyárfás Tamás között évek során lezajlott beszélgetések vannak. A felvételekről úgy tudni, hogy ahhoz a „kisteherautónyi” hanganyaghoz tartoznak, amit Portik és/vagy az emberei 20 év alatt rögzítettek a saját biztosításuk érdekében.

Ezekből válogatták ki 2017-ben a Gyárfással folytatott beszélgetések anyagait, a nyomozók szerint azért, hogy megzsarolják velük a Magyar Úszó Szövetség korábbi elnökét. Sőt, a Magyar Idők cikkéből úgy tűnik, mintha a hatóságoknak alapos gyanújuk lenne arra vonatkozóan is, hogy a felvételekkel Dósa István András, az MSZP volt karitatív tagozatának vezetője zsarolhatta meg Gyárfást. A lap szerint Dósa és társai „tárolási díjat” kértek Gyárfástól a felvételekért. A Magyar Idők kérdezte az MSZP-t is az ügyről, a párt azt válaszolta, nekik ma annyi közük van Dósa István Andráshoz, mint Dózsa Lászlónak 1956-hoz.

A hangszalagok egyébként a Magyar Idők szerint megerősítik a Gyárfáson lévő gyanút, miszerint 21 éve arra kérte Portik Tamást, ölesse meg üzleti ellenfelét, Fenyő János médiavállalkozót, akivel aztán a II. kerületi Margit utcában végzett is egy fegyveres.

Az ügyészség szerint soha ennyi bizonyíték nem állt még a rendelkezésükre a Fenyő-gyilkosság felderítéséhez, mint most, és bíznak abban is, hogy el fognak jutni a vádemelésig.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.