Letartóztatták az iráni Press TV műsorvezetőjét az Egyesült Államokban

Az FBI letartóztatta az angol nyelven sugárzó iráni állami Press TV egyik műsorvezetőjét az Egyesült Államokban.

Marzieh Hashemi újságírónőt a Missouri állambeli St. Louis városban tartóztatták le még vasárnap, de az ügy csak szerdán került nyilvánosságra. Éppen a Black Lives Matter mozgalomról készülő dokumentumfilmjéhez forgatott, előtte a louisianai New Orleansban járt családlátogatáson.

Az FBI e-mailben azt válaszolta az ügyben érdeklődő AP hírügynökség munkatársainak, hogy nem akarja őket tájékoztatni Melanie Franklin ügyéről. Marzieh Hashemi ugyanis ezen a néven született New Orleansban, és 25 éve dolgozik az iráni állami televíziónak. Ideje felét Iránban, felét pedig Coloradóban tölti, ahol a gyermekei is élnek.

Egyik fia, Hossein Hashemi elmondta amerikai újságíróknak, hogy anyját akkor tartóztatták le, amikor St. Louisban fel akart szállni egy Denverbe induló repülőgépre. Az FBI Washingtonba vitte, ott tartják őrizetben.

„Még mindig nem tudjuk, mi történt” - mondta Hossein Hashemi, aki úgy tudja, anyjának nincs köze semmilyen bűncselekményhez, és együtt akar működni az FBI munkatársaival. Azt is elmondta, hogy ő és testvérei büntetés terhe melletti idézést kaptak az egyik denveri vádesküdtszéktől.

A Press TV Teheránban sajtótájékoztatót tartott, és Paiman Dzsebeli, a televízió helyettes vezetője bejelentette: minden jogi eszközt igénybe vesznek munkatársuk védelmében. Az ügyről megjelent első amerikai kommentárok emlékeztetnek arra, hogy Teherán a múlt héten erősítette meg: fogva tartja Michael R. White veterán amerikai tengerészgyalogost. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.