Semjén Zsolt arra jutott, hogy Fidesz-KDNP a magyar történelem legsikeresebb politikai képződménye

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki egyben a második legnagyobb kormánypárt elnöke is a KDNP csütörtöki évadnyitóján arra jutott, hogy 

„a Fidesz és a KDNP pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója”.

A történelmi jelentőségű megállapításra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalka művelődési házának színháztermében, több száz résztvevő szeme látta került sor. 

A példátlanul sikeres Semjén Zsolt azt mondta, 

az EU történetében példátlan, hogy egy politikai erő több mint egy évtizeden keresztül az abszolút többség fölött tud parlamenti választásokat nyerni.

Bár az előbb még egy politikai erőről beszélt, Semjén Zsolt később megállapította azt is, a pártszövetségben a KDNP világnézeti pártként, a Fidesz pedig keresztény ihletettségű, nagy néppártként funkcionál.

Karakteres és hiteles

A KDNP elnöke beszédében kifejtette, minden keresztény pártnak dilemmát okoz, hogy politikájában felvállalja-e az egyházi szempontból fontos, de a választókat kevésbé érdeklő témákat vagy nem ragaszkodik szorosan az egyház tanításához és a több szavazat érdekében engedményeket tesz. Semjén Zsolt szerint utóbbi megoldási lehetőséget választotta például a német CDU, amely mindent megtéve a voksokért feladta az eredeti kereszténydemokrata értékrendet.

„Én egy papírmasé kereszténységben nem vagyok érdekelt, ez engem nem érdekel” -

mondta a KDNP elnöke, hozzátéve, az egyház társadalmi tanításai szerinti, karakteres és hiteles kereszténydemokráciára van szükség.

Megnyugodhat Fidesz, a KDNP nem tekinti konkurensnek

A választásokra utalva Semjén Zsolt jelezte, a Fidesz és a KDNP egymással nem konkurensek, hanem bajtársi szövetségesek, így elvárható tőlük, hogy megnyerjék a választásokat, elérjék a többséget és ennek eredményeképpen alakítsák Magyarországot. „A feladatot végrehajtottuk, megteremtettük azt a politikai konstrukciót, amely lehetővé teszi a keresztény értékek érvénysülését és képes az állam és az ország vezetésére” - állapította meg Semjén.

A KDNP évnyitóján részt vett Seszták Miklós kormánybiztos, a párt alelnöke, a megyei pártszervezet képviselői, valamint a történelmi egyházak térségi vezetői is. (via MTI)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,2 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.