16,8 milliárd forintot fizettek ki bérként az NB1-es csapatok 2017-ben

A Nemzeti Sport szemlézte az UEFA szokásos éves pénzügyi jelentését, melyből kiderült, hogy a klubfoci még mindig nagyon jó üzlet, legalábbis Európának azon felén, ahol üzleti alapon működik a piac és tömött stadionok és nem állami hirdetők pörgetik a bevételeket. 

A jelentés azonban számba veszi azokat az országokat is, ahol valami más hajtja a növekedést. Ha az elmúlt 10 év teljesítményét nézzük, akkor az UEFA elemzése szerint a magyar NB1-ben nőttek a legdinamikusabban a bevételek. Igaz, ez a növekedés 68 millió eurót tesz ki, ami gyakorlatilag alig látszik a top bajnokságok növekedése mellett: az angol bajnokság klubjainak bevétele például tíz év alatt 2,8 milliárd euróval nőtt. 

Érdekes azt is megfigyelni, mi hajtja a bevételnövekedést: a topligákban a tévés közvetítések jogdíjai felelősek főleg a növekedésért. A magyar bajnokság esetében a klubok bevételeinek 49 százalékát teszik ki a szponzori- és reklámszerződések, az UEFA-tól kapott összeg és a televíziós közvetítések díja összesen csak 5 százalékot tesz ki. A maradék 46 százalék az 'egyéb' kategóriába tartozik az UEFA számításai szerint.

Az igazán érdekes adat viszont a fizetések kérdése: eszerint 2017-ben a magyar klubok átlagosan a bevételeik 63 százalékát költötték fizetésekre. Ami összesen 56 millió euró, azaz 16,8 milliárd forint volt. 

A teljes jelentést itt lehet böngészni