A cigányok harminc éve elszenvedői a túlóratörvénynek

Erős beszédet mondott Balogh „Paci” Lajos roma aktivista a Várkert bazár elé szervezett túlóratörvény elleni tüntetésen.

Khetane tánccsoport közösségszervezője, illetve a Dikh TV műsorvezetője az aHang munkatársa beszédét azzal kezdte, hogy a túlóratörvény, ami ellen most tüntetnek, a gyakorlatban a cigányságot már harminc éve sújtja: az építőiparban a mai napig feketén dolgoztatják a cigányok többségét.

Balogh aztán rátért arra, hogy 2010 után sem javult a cigányság helyzete. A Fidesz átalakította a közmunka intézményét, amely a gyakorlatban azzal járt, hogy „a cigány közmunkások a Fideszes földesurakat szolgálják. A cigányoknak a szőlőben kell dolgozniuk a megadott munkaidőn kívül!”

Balogh elmondta, azért tudja, miről beszél, mert apja segédmunkás volt, és úgy kellett dolgoznia az építkezéseken, hogy be sem volt jelentve. Ezért arra kérte a közönséget, harcoljanak a túlóratörvény bevezetése ellen, mert az a cigányságot sújthatja leginkább.

„Álljatok ki mellettünk! Mi cigányok ott vagyunk - mint mindig - a magyar nép mellett! Ez a mi ügyünk is, veletek vagyunk!”

Szombaton az egész országban tartottak tüntetéseket, demonstrációkat, amiről itt található összefoglaló cikkünk.

Szolgálati közlemény: Soha nem csináltam még ilyet, de annyira alacsony a kommentek színvonala, hogy a poszt alól eltüntettem a kommentfolyamot. Több lelkiséget, kedves olvasók kommentelők! Tbg