Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger is búcsúznak Andy Vajnától

A 80-as, 90-es évek két meghatározó akciófilmhőse, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger is búcsúznak Andy Vajnától, aki vasárnapra virradóra hunyt el

A magyar-amerikai producer számos akciófilm elkészítésében részt vett, az ő nevéhez fűződik a két sztár befutásában is mérföldköveknek számító Terminator 2. és a Rambo-sorozat, csak hogy a leghíresebb filmeket említsük.

„Nagyon, nagyon szomorú nap a mai” - kezdte Twitter-üzenetét Sly, azaz Stallone, aki kiemelte, Vajna bátor volt, úttörő, amiért hitt az első Rambo-filmben. 

Instagramján egy közös képet is megosztott magáról és Vajnáról:

Arnold Schwarzenegger bőbeszédűbb üzenettel búcsúzott a filmestől. Mint írja, Vajna nemcsak a barátja volt, de Hollywood egyik forradalmi megújítója is, hiszen bebizonyította, nem kellenek hatalmas stúdiók olyan hatalmas mozikhoz, mint a Terminator 2 vagy a Total Recall (Emlékmás). (A színész-politikus arra gondolt, hogy Vajna független producer volt, nem a nagyobb stúdiókhoz tartozott.)

Hatalmas szíve volt, a legkedvesebb emberek egyike, írja Schwarzenegger, majd hozzáteszi, gondolatban Vajna családjával van.

A címlapképen és a cím feletti képen Vajna és Schwarzenegger beszélgetnek a Terminator 3. bemutatója után 2003-ban. Fotó: Kevin Winter/Getty Images/AFP

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.