Szijjártó Magyarországra hozná a Nemzetközi Űrhajós Szövetség kongresszusát

A hvg.hu informcáiói szerint Magyarország is bejelentkezhet a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 2020-as kongresszusának megrendezéséért. A lap birtokába jutott egy előterjesztés, mely szerint a kongresszus megrendezése jót tenne az országimázsnak és a magyarok felé is jól kommunikálható lenne, hiszen jövőre Farkas Bertalan űrrepülésének 40. évfordulója.

Az előzetes számítások szerint a rendezvényt egymillió euróból lehetne kihozni. Az egyelőre nem nyilvános előterjesztést Szijjártó Péter jegyzi. Az ötletre rá kell bólintania a kormánynak, utána nyújthatna be a külügyminiszter hivatalos jelentkezést a szervezet 33. kongresszusának megrendezéséért. 

Az előterjesztésben többek között az szerepel indokként, hogy 

  • „a kongresszus megszervezése segít ráirányítani a nemzetközi figyelmet a magyar űrszektorra és high-tech iparra, és hozzájárul a modern és innovatív Magyarország-kép erősítéséhez”,
  • az eseményt „övező nagy nemzetközi sajtóérdeklődés hozzájárul a pozitív Magyarország-kép építéséhez”,
  • és lehetőséget ad a „hazai űr és high-tech szektor nemzetközi megjelenítésére”.

A Nemzetközi Űrhajós Szövetségnek azok az űrhajósok a tagjai, akik legalább egyszer megkerülték a Földet. Jelenleg 38 országból több mint 400 tagja van. 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.