Érzésre teljesen értelmetlen a ledolgozós szombati munkanap, de a Pénzügyminisztérium szerint ez nem így van

gazdaság
2019 január 25., 09:56

Tavaly hat olyan szombat is volt, amikor dolgozni kellett, mert így jobban jöttek ki az ünnepek miatti hosszú hétvégék.

A Világgazdaság megkérdezte a Pénzügyminisztériumot, van-e bármi értelme a szombati munkanapoknak. A PM szerint kimutathatóan van, a szombati munkanapok eltörlése érződne a magyar gazdaság teljesítményén. Egy-egy munkanap kiesése ugyanis hozzávetőleg 0,1 százalékponttal csökkentené az éves nyers GDP-adatot. Miután hat ilyen extra szabadnap volt, az már 0,6 százalékponttal is visszavethette volna a gazdasági növekedést, az összesen már 240 milliárd forint kiesés lett volna. Ebből hoz vissza a ledolgozós szombat.

A Világgazdaság úgy számolt, hogy egy ilyen szombat egy az egyben visszahoz egy hétköznapot, ez azért aligha van így. De hogy mi az igazság, az nem derül ki a PM válaszából sem. Idéznek egy 2017-es Eurostat-adatot, hogy a 15–74 éves foglalkoztatottak 9,2 százaléka rendszeresen, 29,7 százaléka pedig alkalmanként dolgozott szombaton Magyarországon. Sokan pedig erre a napra időzítik a szabadságukat.

Mindenesetre idén csak három variálás lesz: augusztus 10. munkanap lesz, cserébe augusztus 19-e pihenőnap, 20-ával jó hosszú hétvége. December 7-én a december 24-ét dolgozzák le a dolgozók, december 14-én a december 27-ét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.