Matolcsy Györgyöt is díszdoktorrá avatja a Putyinnak is hasonló címet adományozó Debreceni Egyetem

oktatás
2019 január 25., 15:10
comments 270

Matolcsy Györggyel gyarapodik a Debreceni Egyetem díszdoktorainak a száma - írja a Népszava. 

A lap megjegyezi, hogy a díszdoktori címek odaítélését általában megelőzi a doktori és habilitációs tanács ülése, ahol vita után döntenek. Ez ezúttal elmaradt. 

A Magyar Nemzeti Bank elnökének „doctor honoris causa” címre való felterjesztése az intézmény Gazdaságtudományi Karáról érkezett. Az előterjesztés indoklása szerint a Matolcsy által vezetett unortodox gazdaságpolitikai irányváltás tette lehetővé a növekedési fordulatot, továbbá az ő intézete készítette elő a Fidesz gazdaságpolitikáját, amiből az egymillió új munkahely már meg is valósult. Matolcsy és az általa vezetett MNB több szálon kapcsolódik az egyetemhez, s a jegybankelnök díszpolgári címe hozzájárulhatna ahhoz, hogy az intézmény „komoly támogatóra, kiterjedt kapcsolatrendszerre és erős szakmai háttérre” találjon. 

A doktori és habilitációs tanács 20 tagja írásban megkapta az előterjesztést, össze sem ültek. Csak 11-en szavaztak, hárman nemmel, 8-an igennel. Ami kétségtelenül a szavazók többsége, bár nem a testületé.  

Az Egyetem szerint Matolcsy díszdoktori címéről az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács az eljárásrendnek megfelelően szavazott január 17. és 24. között kiírt elektronikus szavazáson. Az előterjesztést a testület 8 igen, 3 nem, 0 tartózkodás mellett támogatta. A cím odaítéléséről a Debreceni Egyetem Szenátusa 2019. január 24-ei ülésén döntött 56 igen, 2 nem és 0 tartózkodás mellett. A díszdoktori címet az MNB elnöke várhatóan tavasszal veheti át. 

A debreceni egyetem elég sajátosan osztogatja a díszdoktori címeket. A Népszava emlékeztet rá, hogy a kézilabdaedző Mocsai Lajosnak az egyetemi doktori és habilitációs tanács ellenvéleménye dacára adták oda a címet, utólag „igazolva” a volt kézilabda szövetségi kapitány Testnevelési Egyetem rektorává való kinevezését. 

Aztán jött Vlagyimir Putyin díszpolgári címe, ami ellen több tanszék is tiltakozott, az intézmény vezetője viszont „szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácánoknak” nevezte a döntés ellen fellázadt oktatókat. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.