Az ember társas lény, az evolúció több ezer év alatt úgy alakított minket, hogy a társadalmi kapcsolatok majdnem olyan fontosak legyenek számunkra, mint a víz vagy az étel.

És sokan manapság mégis egyre inkább elidegenedettnek érzik magukat. Nehéz az előző generációk elégedettségi szintjével összevetni a miénket, hiszen korábban nem mérték az ilyesmit, de közelmúltbeli becslések szerint 22 és 75 százalék között mozog a tartósan magányos amerikai felnőttek aránya.

Többféle kulturális oka lehet ennek, például hogy sosem éltek ilyen sokan egyedül, hogy kevesebben házasodnak vagy vállalnak gyereket, vagy hogy az átlagos háztartások mérete csökken.

A magánnyal nem csak az a baj, hogy rosszul érezzük tőle magunkat, hanem az is, hogy rosszul is lehetünk tőle, a magány ugyanis többféle rendellenesség kialakulásának kockázatát növelheti: szív- és érrendszeri betegségek, neurodegeneratív betegségek, a kognitív képességek hanyatlása és rákos megbetegedések, de az immunrendszert is gyengítheti.

Stephanie Cacioppo, a University of Chicago Pritzker School of Medicine-hez tartozó Brain Dynamics Lab igazgatója, aki tavaly vesztette el az idegtudós férjét, a Magány című könyv szerzőjét, John Cacioppót, azt mondta: tévedés a magányt a fizikai fájdalomhoz hasonlítani, hiszen amikor az ember fizikai fájdalomnak van kitéve, arról tudja, hogy bármilyen rossz is, véget fog érni.

A nő a férje halála óta kénytelen azokat a módszereket alkalmazni a magány ellen, amiket a férjével kitaláltak, például igyekszik kifejezni a háláját, tesz valami kedveset mással úgy, hogy nem vár érte cserébe semmit, direkt beszélgetni kezd idegenekkel, és megosztja a jó híreket másokkal.

A depresszióval és a szorongással ellentétben a krónikus magánynak nincs diagnózisa vagy bevált gyógymódja. A Cacioppo házaspár ezért egy tablettán kezdett el dolgozni, ami enyhítheti, gyógyíthatja a magányt. Több klinikai vizsgálat is folyik arról, hogy a krónikus magány hogyan változtatja meg az agyat és az idegrendszert, és ha van gyógymód a depresszióra és a szorongásra, talán a magányra is meg lehet azt találni.

Erre lehet jó a pregnenolon (és az allopregnanolon) nevű neuroszteroid, ami úgy tűnik, javíthat a stresszel kapcsolatos zavarokon és könnyíthet azon, amikor az agyban hipervigilancia alakul ki a társadalmi fenyegetések esetén. Cacioppo célja nem az, hogy az emberek egyáltalán ne érezzék magukat magányosnak, hanem hogy beavatkozzon a folyamatba, amikor a magány hat az agyra és a testre. A szert egereken már sikerrel tesztelték, illetve idén embereken is, de az adatokat még nem értékelték ki.

Egyes antidepresszánsok egyébként már most is segítenek a magányon, de nemkívánatos mellékhatásaik (álmosság, hányinger és álmatlanság) lehetnek. (Guardian)