Jól ráfaragtak azok, akik órákig álltak sorba a Corvin mozi 1000 forintért adott székeiért

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Tíz napja még igencsak el voltam kenődve: amikor a meghirdetett, délelőtt tízes időpontban néhány lézengő mozifanatikusra számítva megérkeztem a Corvin mozihoz, hogy a belső felújítás miatt darabonként ezer forintért kínált régi vörös bársony zsöllyékből lakásdekorálási célból elhozzak ötöt, lézengés helyett tömeghisztériát és sokszáz fős, a nagykörútig érő sort találtam. Néhány fotó elkattintása után ott is hagytam a helyszínt.

Időközben kiderült viszont, hogy a filmes produkciónak, amiben a barátnőm dolgozik, sikerült szereznie jó pár Corvin-ülést, amik közül most megkaptuk az egyiket. 

Fotó: André Kertész

Amiről kiderült a szó civil, nem amatőr asztalos értelmében véve szinte használhatatlan. Nem lábai vannak ugyanis, de a falra sem rögzíthető. Az alsó része egy olyan fém tappancsban végződik, amit a padlóra kell csavarozni négy jókora csavarral. Ránézésre úgy tűnik, hogy a parketta végleges tönkretételén túl talán az lehet még megoldás, ha az ember szerez egy jó vastag és elég nagy fa lapot, majd ahhoz csavarozza hozzá a széket. 

Szóval jó ötletnek tűnt, de a valóságban nem is akkora buli a Corvin-szék.

Vagy csak én vagyok béna vagy fantáziátlan? Hamar kiderülhet, ha minél többen teljesítitek a Corvin-kihívást:

Ha neked is van Corvin-zsöllyéd, és van kedved játszani/segíteni, kérlek fotózd le, hogy hol van most. Akkor is, ha a sarokba állítva várja a sorsát és akkor is, ha felszerelted bárhová. Ha van kedved, írd meg pár mondatban a széked elhelyezésének a sztoriját a szilyl KUKAC 444.hu címre. A beérkező oral history-vallomásokból természetesen cikket írok.

UPDATE: megvan a lakásbarát megoldás, bár a feladat első blikkre vetekszik egy komplett szék összerakásával.

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.