Washington ismét egy dél-amerikai államban akciózik, de a végén talán megszabadul Venezuela és a világ is egy sötét diktátortól
2019 január 24., 21:31
A venezuelai álomépület, amely szép lassan a világ legszörnyűbb kínzókamrájává vált
“Üdvözöllek a pokolban!” - mondták 2016 elején Villca Fernández venezuelai ellenzéki aktivistának, amikor belépett az El Helicoide jellegzetes épületébe. Nem önszántából ment, hanem vitték, az El Helicoide ugyanis a venezuelai titkosrendőrség főhadiszállása, és egyben az ország legrettegettebb börtöne, ahová jórészt politikai foglyokat börtönöznek be.
Az El Helicoide Caracas azon kevés épületei közé tartozik, amely a levegőből is látszik. Formája jellegzetes, építésekkor remeknek kiáltották ki, még Salvador Dali is méltatta. Bevásárlóközpontnak tervezték, luxusboltokkal, egy dombra épült rá, spirálformában. Egyedülálló módon a szélén végigfutó rámpán autóval is végig lehetett hajtani, az üzletek mellett, fel az épület tetejéig.
Soha nem nyitott meg, helyette az ország egyik legfontosabb szimbóluma lett, amely az egykor ígéretes kezdetből szépen lassan átváltozott egy, a világtörténelem legrosszabb pillanatait idéző kínzókamrává.
“Ha nem is a pokol, akkor is legalább az ajtaja” - mondta Villca Fernández.
Csodaprojektnek indult, de a végére még az építész is belerokkant
Az El Helicoide megvalósítása az 50-es években kezdődött, az épület a venezuelai jólétet és gazdagságot volt hivatott megtestesíteni. A dél-amerikai országot mindig is a fura kettősség jellemezte. Olajvagyona alapján a világ egyik leggazdagabb országa lehetne, volt is, hogy a világ húsz leggazdagabb államának egyike volt, Dél-Amerika egyik legszabadabb országa. Az elmúlt évtizedek azonban kikezdték, az egymást váltó diktátorok tevékenysége mára odáig juttatta, hogy az ország pénze alig ér valamit, tombol a szegénység és a nélkülözés, az országot 2013 óta vezető Nicolás Maduro pedig keménykézzel, az kormányellenes tüntetéseket könyörtelenül leverve tartja fenn a hatalmát.
De az 50-es években Venezuela még a gazdasági csoda előtt volt, az El Helicoide tervezői pedig optimistán tekintettek a jövőbe. Egy 300 üzletes bevásárlóközpontot álmodtak meg. Mindegyikhez parkolók jártak, valamint egy hotel és galéria is helyet kapott volna az épületben. A tervek nemzetközileg is jó visszhangokat váltottak ki, méltatta még Salvador Dali is.
Aztán 1958-ban egy puccs eltávolította a hatalomból az ország vezetőjét, Marcos Pérez Jiménez-t. Ennek nem szabadott volna hatással lennie az építkezésre, az El Helicoide ugyanis magánberuházás volt. De mégis, az egykori diktátor annyira híres volt a megalomán építkezéseiről, hogy a közvélemény képtelen volt nem a rémuralma részeként tekinteni az épülő caracasi óriáskomplexumra. Így az támogatók nélkül maradt, az építkezés pedig évekre leállt, hiába volt majdhogynem készen.
A város pedig szépen lassan megváltozott körülötte. A gazdag polgárok elköltöztek a város keleti részébe, a helyüket pedig délről érkező szegények vették át. Az épület szomszédságában nyomornegyedek alakultak ki.
A beruházó, az üzlethelyiségekért előre fizető boltosok és az állam éveken keresztül alkudoztak, míg végül az épület 1975-ben kormányzati tulajdonba került. Ekkorra már a vezető építész, Jorge Romero Gutiérrez is megtört. Fő művének kilátástalansága kikezdte a reputációját, megtörte a szellemét és anyagi csődbe vitte - legalábbis ezt állította róla egy tanítványa, Alberto Sato.
A félkész épületbe az 1970-es évek közepén hajléktalan családokat kezdtek költöztetni, és afféle ideiglenes szállásként működött. Már ha ezt lehet egyáltalán szállásnak nevezni: víz és elektromosság nem volt, az épület maga csupán arra volt jó, hogy az elemektől védje a családokat.
Mégis, már ez jóval több volt, mint amit ezek a családok máshol elvárhattak, így hamarosan már közel 2000 család élt a falak között, azaz nagyjából tízezer ember.
A bűnözés, drogfogyasztás és prostitúció azonban egyre inkább elharapózott a környéken, így 1982-ben az épületet kiürítették, és újra esélyt kapott rá, hogy az legyen, aminek szánták: az ország jólétének szimbóluma. Alberto Sato kapta a lehetőségét, hogy kulturális központtá változtassa. Romero ebben már nem vett részt. “Elátkozott épület az, semmire nem mész majd vele” - mondta. Igaza lett.
Az 1984-es kormányváltás után a projekt megrekedt. A kormányzat pedig - elkerülendő, hogy az épület újra a bűnözés melegágyává váljon - beköltöztette az ország titkosrendőrségét, a SEBIN-t.
Az El Helicoide története innentől kezd igazán rémisztővé válni.
A hírszerző és biztonsági szervek elfoglalták az épület felső részén lévő irodákat, az alsó részeket pedig börtönné alakították át.
A baj csak az, hogy ezt az épületet közel sem erre tervezték. Az El Helicoide hiába tűnik kívülről hatalmasnak, és hiába uralja egy domb tetejéről a caracasi látképet, belülről már közel sem akkora. Ennek az oka, hogy az épület a dombra épült, és valójában nem több a dombra felfutó rámpáknál. A rámpák és a domb között, ott ahol az üzlethelyiségek lettek kialakítva, valójában nem nagy a hasznos tér. Így a börtöncellák igencsak szűkösek lettek.
Jellemző, hogy az épületről még a sokkal később hivatalba lépett elnök, Hugo Chávez is azt mondta, hogy átkozott, és sürgette is, hogy a titkosrendőrség költözzön el onnan. Ez azonban soha nem történt meg, az El Helicoide pedig mára a venezuelai elnyomás egyik szimbólumává vált.
A falak vértől és ürüléktől voltak mocskosak
Nem tudni, kik voltak az első foglyok az épületben, de az első politikai fogoly, akit a nézetei miatt börtönöztek be - és akiről hivatalos feljegyzés is van - egy asztrológus volt, José Bernardo Gómez. Ő 1990-ben azt merte jósolni a bolygók állásából, hogy a hetvenes éveiben járó elnök, Rafael Caldera hamarosan meghal. Caldera ugyan nem halt meg (sőt, 2009-ig élt), de ez elég volt ahhoz, hogy Gómezt börtönbe vesse a titkosrendőrség. Utána pedig sok más embert is.
A jellegzetes épület ma is a venezuelai hírszerzés főhadiszállása, viszont már nem egyszerűen csak egy irodaépület vagy egy börtön, több annál:
eszköz arra, hogy az államhatalom megtörje az ellenzéki aktivistákat.
Az elmúlt években több egykori - azóta külföldre menekült - fogoly is beszámolt arról, milyen embertelen bánásmódban volt része az El Helicoide falai között. Sőt, most a BBC-nek volt őrök is nyilatkoztak arról -nevük elhallgatását kérve -, hogy milyen állapotok uralkodnak a cellákban.
Röviden: az egész olyan, mintha egy nagy kínzókamra lenne.
Rosmit Mantilla 2014 májusában érkezett meg az El Helicoide-ba. Egyike volt annak a 3000 embernek, akit letartóztattak egy kormányellenes tüntetéshullám során. A 32 éves férfi akkor már jól ismert ellenzéki aktivista volt, melegként kiállt a LMBTQ közösség jogaiért is. Az elfogásakor azzal vádolták meg, hogy segített az ellenzéki tüntetések finanszírozásában.
“Egyike volt azoknak az embereknek, akiknek soha nem kellett volna oda kerülniük” - mondta róla a BBC-nek Manuel, az El Helicoide egyik volt börtönőre (ez persze nem a valódi neve).
Manuel szerint a Mantillához hasonló emberek letartóztatásának célja a megfélemlítés volt. “Félnek is, manapság ha tüntetés vagy felvonulás van Venezuelában, sokan tartanak attól, hogy beviszik-e őket” - magyarázta. Manuel szerint a titkosrendőrség feladata manapság a rezsim védelme,
az El Helicoide-ban pedig a rabok napokat, heteket, sőt hónapokat töltenek el, mielőtt bármiféle bíróság elé kerülnek.
Mantilla két és fél évig raboskodott a börtönben. Ez alatt az időszak alatt feladatának érezte, hogy dokumentálja kínzásokat, már amennyire tudta. Az érkezésekor 50 őrizetes volt bent, két évvel később már 300.
Hiába nőtt azonban a fogvatartottak száma, az épület nem lett nagyobb, így az őröknek kellett extra helyet találniuk. Üzlethelyiségek, WC-k, lépcsőházak alakultak át cellákká. A rabok neveket is adtak nekik: Kis-Pokol, Kis-Tigris, Haltartály.
A legrosszabb körlet a Guantanamo volt.
“Ez egy régi bizonyítékraktár volt” - magyarázta Viktor, egy másik egykori börtönőr (szintén álnéven). 12x12 méter és 50 rabot tartottak benne. “Nem volt fény, víz, WC, lefolyó, nem voltak ágyak” - mondta Mantilla. A falak vértől és ürüléktől voltak mocskosak. A rabok heteket töltöttek ott, eközben nem zuhanyoztak és műanyagzsákokba vécéztek. A konkrét kínzásokról pedig akkor még szó sem esett.
A volt rabok és őrök mind azt mondták a BBC-nek, hogy a kínzás rendszeresen használt módszer volt arra, hogy a rendőrök vallomásra bírják a foglyokat. Carlos, az egykori őrizetes azt mondta, zsákot húztak a fejére, aztán megverték, és sokkolózták. “Mérhetetlen megaláztatást, tehetetlenséget, szégyent és haragot éreztem” - mondta.
Mantilla azt mondta, a rabtársai történeteit gyűjtögetve rájött, hogy az őrök ugyanazokat a brutális módszereket használják újra és újra.
“Volt egy egyetemi hallgató, akinek zsákot húztaka fejére, amely tele volt emberi ürülékkel. Be kellett lélegeznie” - mondta Mantilla.
A rendszer könyörtelenségét bizonyítja, hogy még akkor sem ismert kegyelmet, amikor valaki belebetegedett a kínzásokba. Mantilla 2016 októberében olyannyira legyengült, hogy kórházba kellett vinni, hogy megműtsék. A műtétet jóváhagyta egy bíró is, mégis, a titkosrendőrség közbeavatkozott, és lényegében a klinikáról, erőszakkal vitték vissza Mantillát az El Helicoide-ba.
Ennek az eljárásnak azonban már híre ment, és nemzetközi szervezetek kezdték követelni a férfi szabadon bocsátását. Ez egy hónappal később meg is történt, a kórházi ellátást is megkapta. Napokkal később, 2016 novemberében képviselővé választották, és bekerült a venezuelai törvényhozásba.
Villca Fernández valamiel később került az El Helicoide-ba. Ő a Miami Heraldnak számolt be a történetéről még tavaly A 37 éves férfi kormányellenes tüntetéseket szervezett, egy idő után azonban bujkálni kényszerült, hogy így kerülje el a letartóztatást. 2015-ig egy ismerősnél húzta meg magát, ekkor azonban az ellenzék nagy győzelmet aratott a parlamenti választásokon, ő pedig esélyt látott arra, hogy az ellenzéki aktivisták amnesztiát kaphatnak. A reményei azonban szertefoszlottak, amikor a Maduro elnök vezérelte Alkotmánybíróság korlátozta a parlament hatalmát.
Ekkor úgy döntött, nem bujdokol tovább, hanem feladja magát, és reménykedik benne, hogy minimális börtönbüntetést kap. Ehelyett azonban az El Helicoide-ba került.
Az egyik csuklóját egy fémkapuhoz rögzítették, és úgy hagyták 28 napon keresztül.
Ülni nem tudott, így vagy állt vagy guggolt. Aludni így csak perceket tudott. Napi 15 percre engedték ki WC-re. Eközben macskaméretű patkányok sertepertéltek mellette. A férfi először azt hitte, csak nem találnak neki cellát, később azonban rájött, hogy így akarták “megtörni”.
Végül csak azért szedték le, mert egy rabtársa készített róla egy képet, amely bejárta a sajtót. Ezután bekerült a Guantanamo körletbe. Fernández azt mondta, a helyhiány mellett itt az is probléma volt, hogy a politikai foglyokat összekeverték a köztörvényes bűnözőkkel. A kínzások áldozatainak sikolyait pedig rendszeresen hallotta.
“Mégha nem is téged választanak, tudod, milyen messze képesek elmenni” - magyarázta.
Az egyik őrt “Kutyának” hívták. A szadizmusa elképesztő volt, véletlenszerűen választotta ki az áldozatait, akiket aztán összevert.
A kormány hallgat
A kínzások száma az utóbbi években - főleg, miután Nicolás Maduro lett az ország elnöke - megemelkedett - mondta még tavaly a Miami Heraldnak Patricia Andrade, egy a venezuelai jogsértéseket monitorozó szervezet vezetője. Szerinte a politikai foglyokkal való rossz bánásmód már Hugo Chávez alatt is siralmas volt, de Maduro beiktatásával, és az ellene zajló tüntetések elszaporodásával a helyzet tovább romlott.
Fernández és a társai 2018 májusáig bírták. Ekkor a rabok fellázadtak az El Helicoide-ban májusban és júniusban is, és összecsaptak az őrökkel. Az első lázadást a hatóságok még szép szóval rendezték le: az ügyészség megígérte a raboknak, hogy javítani fognak a börtönkörülményeken. A másodikat már erővel verték le.
Fernández az első lázadásban vett részt, pár hétre rá szabadon engedték. A szabadulásának feltételei a következők voltak:
- nem beszélhet nyilvánosan,
- nem utazhat az országon belül,
- nyolcnaponta le kell jelentkeznie.
Fernández ezt nem fogadta el, és inkább Peruba utazott, kvázi disszidált.
Rosmit Mantilla ugyanezt tette még 2017 júliusában, hiába választották meg képviselőnek. Azt mondta, nem érezte magát biztonságban. Franciaországba költözött, ahol 2018-ban menedékjogot kapott.
A BBC által megszólaltatott két őr már szintén nem él Venezuelában. “A kínzások rendszeresek voltak. Mondhatni, normálisak” - mondták az El Helicoide-ról.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság 2018 februárjában vizsgálatot indított a Venezuelában elkövetett jogsértések miatt. A venezuelai kormány közölte, hogy együttműködik.
Venezuelában jelenleg is folyamatosak a kormányellenes tüntetések, az AFP arról számolt be, hogy legalább harmincöten vesztették életüket az egy hete tartó tüntetéseken. Közülük nyolc bírósági ítélet nélkül végrehajtott kivégzésen vesztette életét. A Foro Penal ember jogi szervezet szerint legalább 850 embert tartóztattak le az országban az elmúlt héten.
A BBC az El Helicoide-ról szóló cikkéhez kapcsolatba lépett a venezuelai hatóságokkal, hogy kommentálják a börtönről szóló híreket. A venezuelai kormány többszöri próbálkozásuk ellenére sem reagált a kérdéseikre.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.