Vádat emeltek az USA-ban a kínai Huawei ellen

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Az amerikai igazságügyi minisztérium banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és hatósági félrevezetése miatt két ügyben is vádemelést javasolt a Huawei pénzügyi igazgatója, aKanadában letartóztatott Meng Van-csou ellen.

Az egyik ügyben tizenhárom rendbeli, a másikban pedig tíz rendbeli bűncselekmény gyanúja miatt kérte a vádemelést. 

A tizenhárom rendbeli bűncselekmény miatti kérelem a Huawei Technologiesra és két leányvállalatára, valamint Meng Van-csoura vonatkozik. A vádpontok között banki és egyéb pénzügyi csalás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozását célzó összeesküvés szerepel. 

Az amerikaiak szerint a Huawei nem mondott igazat a két leányvállalatához, a Skycom Tech-hez és a Huawei Device USA-hoz fűződő kapcsolatairól annak érdekében, hogy Iránban folytasson üzleti tevékenységet. Ezt a Huawei tagadja. 

A másik ügyben kereskedelmi titkok ellopásával, banki és pénzügyi csalással és az amerikai hatóságok félrevezetésével vádolja szintén a két Huawei-leányvállalatot az igazságügyi minisztérium. 

Fenyegetik a szabad és tisztességes kereskedelmet

A kereset szerint a Huawei seattle-i leányvállalatai a T-Mobile német telekommunikációs cég amerikai leányvállalatától a Tappy névre keresztelt, okostelefonok tesztelésére kifejlesztett robottechnológiát lopott el. 

Az FBI igazgatója, Christopher Wray hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a vádak egyúttal azt is jelentik, hogy az Egyesült Államoknak figyelembe kell vennie a Huawei-típusú vállalatok jelentette kockázatokat. Szerinte a Huawei folyamatosan megpróbálta és megpróbálja kihasználni az amerikai vállalatokat és pénzügyi szolgáltatókat, és szakadatlanul fenyegeti a szabad és tisztességes világkereskedelmet. 

Wilbur Ross kereskedelmi miniszter mindazonáltal leszögezte a tájékoztatón, a Huawei elleni lépés "teljes mértékben elkülönül" az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásoktól. 

 A Fehér Ház hétfőn bejelentette, hogy Donald Trump a héten fogadja Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettest, aki a kereskedelmi tárgyalások újabb fordulójára érkezik az amerikai fővárosba. A Hszinhua kínai hírügynökség közlése szerint a Liu Ho vezette, tagjai között a kínai központi bank vezetőjét tudó küldöttség meg is érkezett Washingtonba.

Indokolatlan elnyomásról beszél Kína 

A kínai külügyminisztérium aggodalmának adott hangot az amerikai bejelentés kapcsán. Sürgette az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a kínai cégek "indokolatlan elnyomásával", és vonja vissza a Meng Van-csou elleni letartóztatási parancsot. 

Hozzátette, Peking határozottan védelmezni fogja a kínai cégek törvényes érdekeit. Keng Suang, a tárca szóvivője azzal vádolta meg Washingtont, hogy a egyes kínai cégek "legitim és legális" működésének ellehetetlenítésére törekszik.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 10,6 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.