Magyarország tavaly 367 menekültet fogadott be

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

A Népszava adatigénylésére válaszolva a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal kiadta a 2018-as részletes menekültügyi statisztikákat. Ezek alapján 2018-ban összese 367 menekültet fogadott be Magyarország, de egyre csökkenő ütemben. Ehhez képest 2017-ben még 1300-an kaptak menekültstátuszt.

A 2018-as statisztika szerint továbbra is elsősorban afgánok és irakiak, szírek, pakisztániak és irániak érkeznek, de a nyár elején elfogadott alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvénynek nevezett jogszabály óta egyre kevesebben kapnak státuszt. Míg az első kilenc hónapban az 560 kérelemből (ebben persze voltak az előző évből áthúzódó ügyek is) 354 pozitív döntés született, az év utolsó három hónapjában hiába érkezett újabb 111 menekültkérelem, már csak 13 esetben adták meg a hatóságok a nemzetközi védelem valamilyen formáját. Ebből a 13-ból volt az egyik Nikola Gruevszki, a korábban korrupció miatt elítélt macedón kormányfő. (Népszava)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.