A temetésen derült ki, hogy elcserélték a halottakat Kökényen

GYÁSZ
2019 február 02., 22:07
comments 180

Sokan gyűltek össze pénteken a Baranya megyei Kökényben, hogy végső búcsút vegyenek a településen korábban pedagógusként tanító asszonytól. Az egyik hozzátartozó azt kérte, hogy nyissák ki a felravatalozott koporsót, mert egy még egyszer szeretné látni az elhunytat. Teljesítették a kivánságát, így derült ki, hogy egy másik holttest fekszik a koporsóban - hangzott el az ATV híradójában.

Miután a cserére rájöttek, a temetkezési cég az autóval több mint 40 kilométerre lévő Magyarbólyból szállította át annak az asszonynak a holttestét, akinek a temetését tartották Kökényben. A szertartást jó pár órával később tartották meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.