Csongrád az új Kolumbia

Négy Csongrád megyei helyszínen számolt fel drogültetvényt a rendőrség. Elfogtak öt férfit, lefoglaltak egyebek mellett tíz kiló marihuánát és 7,5 millió forint készpénzt.

A police.hu szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a 41 éves szegedi K. Péter és társai ellen. A férfi abban állapodott meg négy bűntársával, hogy lakóhelyeiken kannabisz növényt fognak termeszteni az ő útmutatása alapján.Az ültetvények kialakításában egymást segítették, összesen négy helyszínen kezdték meg a termesztést.

Szerda reggel összehangolt akciót tartottak a rendőrök. A három szegedi, egy makói és egy magyarcsanádi helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható öt férfit, és felszámolták a négy ültetvényt. Összesen 196 tő kannabisz növényt, mintegy tíz kilogramm már leszüretelt és szárított marihuánát, 7,5 millió forint készpénzt, két nagy értékű autót, valamint a termesztéshez és porciózáshoz szükséges eszközöket foglaltak le a különböző helyszíneken.


K. Pétert és a szintén 41 éves szegedi L. Mihályt jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett, három társukat bűnszövetségben elkövetett kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Az öt férfinak kezdeményezték a letartóztatását.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.