Nem az EU, a magyar adófizetők fogják kifizetni az Elios lámpáit

Tbg
politika
2019 február 12., 14:51
comments 384

„A magyar kormány kiveszi az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból az Elios által megvalósított, és az EU csalás elleni hivatala, az OLAF által vitatott közvilágítási projektek számláit” - adta hírül a Hvg Jávor Benedek EP-képviselő blogposztja alapján.

Jávor több forrásból úgy tudja, a magyar kormány nem adja be az Elios számláit a 2007-2013 közötti uniós finanszírozási ciklus utófinanszírozására, azaz a magyar kormány tulajdonképpen visszavonult az EU csalás elleni hivatala, az OLAF által is vizsgált korrupciógyanús beszerzések melletti kiállásból.

Ez 13 milliárd forintot jelent, amit tehát nem az EU, hanem tisztán a magyar költségvetés fog kifizetni.

Az Elios Zrt. 2013 és 2015 között több nagy értékű önkormányzati utcavilágítási tendert nyert el úgy, hogy az irányított közbeszerzéseken esélye sem volt más cégnek győznie. A cégnek alapítója, majd több formában tulajdonosa, vezetője volt Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István, a cégben Simicska Lajos is tulajdonos volt egy darabig. (Hvg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.