Timmermans: „A legfontosabb, amit tehetünk a magyar társadalomért, hogy megszabadítjuk az idegenektől rettegéstől”

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Interjút adott az Euronewsnak Frans Timmermans, a szocialista EP-frakció csúcsjelöltje, aki felszólalt a pártcsaládjába tartozó MSZP budapesti európai kampányindítóján.

Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje beszédet mond az MSZP kongresszusán, ahol a párt EP-listájáról döntenekFotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Az Európai Bizottság első alelnöke az interjúban óvakodott attól, 

  • hogy autoriter politikusnak nevezze Orbánt („a tendenciák egy autoriter rendszer irányába mutatnak”), 
  • hogy megpróbálja definiálni a rendszerét („Ez az ő saját rendszere, amelyet kifejezetten a magyar viszonyokra szabott.”), 
  • vagy hogy általánosságban szélsőjobboldalinak minősítse a kormánypártokat („Szerintem a Fidesz egy sajátos jelenség, de azt látom, hogy időnként flörtöl olyanokkal, akik a szélsőjobboldalhoz tartoznak.”).

Timmermans szerint a Fidesz egyes tagjai xenofób üzeneteket fogalmaznak meg, de azt nem gondolja, hogy a szavazóik egyetértenek ezekkel a gondolatokkal. Az okfejtése arra nem tér ki, hogy ha a szavazók nem értenek egyet vele, akkor miért nyer minden választáson az idegengyűlölet. Timmermans szerint 

a Fidesz szavazói „büszke magyarok, akiket félrevezetett a kormány. Elhitette velük, hogy mindenhol ellenségek vannak. Hiszek benne, hogy az a legfontosabb dolog, amit tehetünk a magyar társadalomért, hogy megszabadítjuk az idegenektől való rettegéstől. Ez ugyanis nem erőssé, hanem gyengévé teszi Magyarországot. Az ország akkor lehet erős, ha felhagy azzal a gondolattal, hogy a hátarain kívül mindenki fenyegetést jelent rá. Ennek az ellenkezője igaz.”

Az újságírók rákérdeztek arra a jelenetre is, amikor az Európai Bizottság második embere leállt „beszélgetni” a kormánymédia által újságíróként futtatott egykori fociultrával, aki angolra hasonlító nyelven kiabált neki értelmetlen mondatokat:

„Timmermans úr, mikor megérkezett Budapestre péntek este, szinte azonnal szóváltásba keveredett egy újságíróval, vagy talán inkább aktivistával. Milyennek látja a magyar politikai klímát a Brüsszelben megszokotthoz képest?

Teljesen másnak, de ez nem zavar. Nincs bajom azzal, ha kérdéseket tesznek fel nekem, és azzal sem, ha hazugnak neveznek. Én ugyanúgy az igazságot fogom mondani, ők pedig valószínűleg a továbbiakban is hazudni fognak.”

(Euronews)